A két tanintézmény egy közös projektben vesz részt, ennek keretében tartják a kacsolatot, és ennek része volt, hogy a házigazdák előbb Bihar, majd az Érmellék, végül pedig Nagyvárad nevezetességeivel ismertették meg a debreceni diákokat, és az őket elkísérő pedagógusokat.
A Nagyváradon tett kirándulás része volt a Bihari Napló napilap és az erdon.ro hírportál szerkesztőségének meglátogatása is. Vendégeinkkel elbeszélgettünk a mindennapi lapkészítés dolgairól, bemutattuk munkahelyünket, majd távozásukkor a bejárat előtt egy csoportképet is készítettünk.