Bihar megyében is tiltakoztak a nyugdíjasok

Bihar megyében is tiltakoztak a nyugdíjasok
Bihar megye – Mintegy harminc nyugdíjas tüntetett péntek délelőtt a Bihar megyei Prefektúra előtt, egy országos tiltakozó akció részeként. Később egy petíciót adtak át Cristian Bitea alprefektusnak.

Az akciót itt a Nyugdíjasok Bihar megyei Ligája szervezte, amely – amint Ilie Popescu elnök elmondta – tagja a Nyugdíjasok Országos Szakszervezeti Szövetségének, illetve a Nyugdíjasok Európai Szövetségének. Négy éve alakult meg nálunk, megyénkben mintegy 150 tagot számlál.

 Kétségbeejtő helyzet

„Ne nyilvánítsák semmissé megszerzett jogainkat!”, „Kormányzók, ne keserítsétek meg fennmaradó napjainkat” – hirdette egy pár felirat. A résztvevők készségesen sorolták fel panaszaikat: nem elég, hogy kicsik a nyugdíjak, a készülő nyugdíjtörvény szerint a nyugdíjpont értéke már nem lesz az országos átlagbérhez igazítva. A gyógyszerek drágák, s a tervezett vizitdíj bevezetése nyomán sokuknak nem lesz lehetőségük orvoshoz menni – holott pont a nyugdíjasok azok, akiknek a leginkább szükségük van orvosi ellátásra.
Később Ilie Popescu elnök ismertette követeléseiket. Mint elhangzott, a nyugdíjpont már most is csak 39,8%-a az országos átlagbérnek annak következtében, hogy semmissé nyilvánítottak egy már meglévő jogszabályt. Tavaly 45%-át tette ki, s a nyugdíjasok azt szeretnék, ha visszatérne az akkori értékéhez. Tiltakoznak amiatt, hogy tavaly október óta befagyasztották a nyugdíjakat, továbbá amiatt, hogy csak az olcsó gyógyszerekhez tudnak kedvezményesen hozzájutni, a drága készítmények árát ki kell fizessék.

Folytatják az akciókat

A tervezett vizitdíjat is ellenzik, továbbá nem értenek egyet azzal, hogy egyforma legyen a férfiak és a nők nyugdíjkorhatára.
Mint megtudtuk, a megyei nyugdíjas szervezetek országszerte beperelték az illető megyék nyugdíjpénztárait – s ez így történt Bihar megyében is. „Nem állunk meg itt” -mondta Popescu. Ha a követeléseik nem teljesülnek, további tiltakozó akciókat szerveznek majd, tette hozzá.
A nyugdíjasokból álló küldöttséget Cristian Bitea alprefektus fogadta. A szervezet elnöke petíciót adott át neki, majd szóban is ismertette panaszaikat; az alprefektus megígérte: továbbítja panaszaikat a kormányhoz.
Neumann Andrea