Bihar hírei

2019.09.02. 21:23

Egy irányba húzták a szekeret

A Részek Viadalát, a városrészek egymás közötti játékos vetélkedőjét rendezték meg szombaton újra Érmihályfalván.

A Részek Viadalát, a városrészek egymás közötti játékos vetélkedőjét rendezték meg szombaton újra Érmihályfalván.Kisebb léptékben, mint annak idején, amikor útjára indult a Részek Viadala vetélkedő, de újra megtartották szombaton Érmihályfalván a hét városrész játékos versengését. A város sportéletében kiemelkedő szerep jut a labdarúgásnak, így ebben a vetélkedőből sem maradhatott ki sosem, most is megtartották a kispályás tornát a részek gyerekcsapatainak. A mezőnyt 95%-ban a helyi Unirea SK kisebb-nagyobb csapataihoz tartozó legények alkották, jellemző, hogy a klub minden városrész számára tudott csapatot állítani, kiegészítve mindenütt néhány, a klubhoz nem tartozó focikedvelővel. A csapatokat két csoportra osztották, az első kettő jutott az elődöntőbe, annak nyertesei játszottak a döntőben. A végeredmény: Kisújváros, Derík, Nagyújváros, Morgó-Tábla, Bank utca, Dihenes, Százhold. Ahogyan a későbbiekben is történt, a győztes a próbatételben résztvevő csapatok számával megegyező számú pontot kapott, a következők eggyel-eggyel kevesebbet, este ezeket a pontokat összesítve született meg a végeredmény.

Sátrak, zászlók, csapatok

A viadal délután a forgalom elől lezárt Strand utcában folytatódott, ahol a Gödör rendezvényház fala mentén minden csapat zászlajával díszített sátrat bontott, onnan biztatva az aszfalton küzdőket. Biztató szavaiba Nyakó József polgármester örömének adott hangot, hogy a versengés “kiszorult” a Gödör piknikudvarról, hiszen ott épül a tanuszoda. A versenyekben jórészt gyerekek voltak, ők biciklizésben, rollerezésben, gördeszkázásban és görkorcsolyázásban vetekedtek, de a felnőttek is beszálltak már a biciklis családi stafétába. Bizony nem egyszerű dolog egy közösség szekerét egyenesben tartani, ha azt többen is húzzák-tolják, még akkor sem, ha ugyanabba az irányba gondolják. Nem politikáról beszélünk, hanem az utolsó próbáról, amikor a csapatok egy ráfos szekeret kellett a pálya egyik végéből a másikba minél gyorsabban eljuttassanak, mármint a férfiak voltak a mozgatók, a hölgyek és esetenként a gyerekek pedig az utasok.

Miközben a szervezők számolták a végeredményt, minden résztvevő fogyaszthatott a mintegy 150 liternyi bográcsosból, majd eredményt hirdettek, az idei sorrend: Derík, Nagyújváros, Morgó-Tábla, Bank utca, Dihenes, Kisújváros, Százhold. Zárszóként a polgármester köszönetet mondott a szervezőknek és a versenyzőknek, hogy egy újabb közösségépítő rendezvényt hoztak össze, melyen minden résztvevő jól érezhette magát.

Rencz Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!