Emlékezetes konfirmációs ünnepség Magyarcsékén

Nem mindennapi esemény zajlott július 29-én, vasárnap a magyacsékei református szórványgyülekezetben: Kutasi Attila Sándor New Yorkban élő fiatalember konfirmációjára került sor. Az imaház padjai megteltek hívekkel, a fiatalember rokonaival, ismerőseivel.

Az elmúlt években többször is írtam Magyarcsékéről, mely régiónkban az egyik legszebben csengő településnevet viseli. Ma már csak néhány magyar ember él ott, a 2002-es népszámláláskor 15-en tartották magukat magyarnak, 2011-ben már csak 11-en. Az 1992-es népszámlálás idején még 11-en vallották magukat reformátusnak, mára ez a létszám három főre apadt. Néhány évvel ezelőtt alkalmam volt egy érdekes dokumentumot átnézni, mely a gyülekezet tulajdonában van, 1930. március 26-i keltezésű, az akkori lelkész és a presbitérium tagjai írták alá. Eszerint a magyarcsékei járásban 222 református családot tartottak nyilván, ebből 135 Magyarcsékén élt. Hogy ez a gyülekezet mégis él, annak köszönhető, hogy a Nagyváradon élő Kutasi Sándor gondnok és felesége, Kutasi Erzsébet összefogja a kicsi közösséget, de természetesen arra is szükség van, hogy időnként istentiszteletet is tartsanak a régi, patinás épületben működő imaházban. Ezt a szolgálatot már hosszú évek óta Boros István nyugdíjas, korábbi belényesújlaki lelkipásztor látja el, aki a csékei gyülekezet máig beszolgáló lelkésze. Még van egy helyben élő magyar család, a Pocsai, ők gondozzák az istenházát, nekik köszönhetően az egyházi események mindig a legjobb körülmények között zajlanak. Így történt vasárnap is, amikor az imaház padjai megteltek hívekkel, a konfirmándus fiatalember rokonaival, ismerőseivel. Sokan érkeztek Nagyváradról, de nagyon sok magyarországi rendszámú kocsit is láttam, összességében mintegy félszázan vettek részt az ünnepi istentiszteleten. Maga az, hogy ebben az igazi szórvány gyülekezetben konfirmációs ünnepségre kerülhetett sor, egy valódi csodát jelent. Azt csak odaérkezésemkor tudtam meg, hogy a fiatalember az egyházközség gondnokának, Kutasi Sándornak az unokája, New Yorkban él, és az, hogy eljött ide konfirmálni, amit aztán tiszta magyarsággal tett meg, nagyon is dicséretre méltó, számára is, de főleg szülei számára. Hozzájárult az ünnepi hangulathoz, hogy a konfirmándus a bejáratnál minden érkezőt üdvözölt.

Istentisztelet

Az istentisztelet keretében Boros István lelkipásztor hirdette Isten igéjét, prédikációjának alapgondolatait a zsidókhoz írt levél 12. részének 1–4. verséből merítette: „Annakokáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk lévő küzdő tért (…)”. A lelkipásztor nagy szeretettel köszöntött mindenkit – román nyelven is –, majd arról szólt, hogy az ünneplő családban már a második unoka választotta ezt a hajlékot hitének megerősítésére. Kifejtette, hogy akik jelen vagyunk „együtt hallgatjuk meg a gyermek, az unoka, a testvér fogadalomtételét. Külön szeretettel köszöntöm Attilát, aki itt, Isten színe előtt tesz fogadalmat hitéről, de azokat is, akik az ifjú konfirmándust elkísérték. Áldott ünnep ez a kicsi szórvány gyülekezetnek, melynek, ha jól számolom, már alig három tagja van. Mégis milyen jól érzés látni, hogy tele vannak a padsorok”, mondta többek között a lelkipásztor.

Fogadalomtétel

A prédikációt követően került sor a konfirmándus kikérdezésére, melynek keretében a lelkipásztor a református keresztyén hit tanításairól faggatta Kutasi Attila Sándort, aki szép magyarsággal, tisztán, kerek mondatokkal válaszolt a feltett kérdésekre. A kikérdezés után Attila a Úr asztalához ment, ahol a lelkész kézrátevéssel erősítette meg: a konfirmándus sikerrel erősítette meg hitét, a református egyház tanításai szerint, majd egy konfirmációs emléklapot vett át. A továbbiakban két nagyon szép szavalatot hallgathattunk meg, Barabás Boglárka Reményik Sándor: Csendes csodák című költeményét mondta el, míg a nagyon ifjú Boros Benjámin – az igehirdető lelkipásztor unokája – Mécs László: A királyfi három bánata című versét adta elő, fiatal korát meghazudtoló nagy tudással. Mindkét szavalat után felcsendült a taps. Mivel a konfirmándus fel lett jogosítva úrvacsora vételére, erre is sor került. A lelkész felkérte azokat is, akik úgy érezték, lelkileg fel vannak készülve, járuljanak az Úr asztalához – harmincnégy személy vett részt a szent jegyek kiosztásban. Az ünnepélyes istentisztelet a 90. zsoltár éneklésével zárult.

Dérer Ferenc