Bihar hírei

2017.12.20. 14:27

Halálos baleset történt

Kedden, december 19-én, este 9 óra körül az 1-es számú országúton, Alsólugason baleset történt.

Kedden, december 19-én, este 9 óra körül az 1-es számú országúton, Alsólugason baleset történt.

Egy 32 éves, élesdi férfi Élesd irányából Nagyvárad felé vezetett, nem tartotta be a megfelelő sebességet, majd egy jobb kanyarban az ellenkező sávba sodródott és ütközött egy szabályosan közlekedő személyautóval, amelyet egy 42 éves, barátkai férfi vezetett. A második autó az út szélére borult, majd frontálisan ütközött egy harmadik személyautóval, amelyet egy 32 éves, Maros megyei férfi vezetett, az ütközés után az út szélére sodródott.

A 32 éves férfi, aki a harmadik autót vezette, és felesége, egy 27 éves nő, belehaltak a sérüléseikbe a baleset után néhány órával. Ugyanabban az autóban ült három gyermekük, egy 10 és 13 éves, illetve egy 1 év 3 hónapos gyermek, ők könnyebb sérüléseket szenvedtek, jelenleg kórházban vannak. Az első autó sofőrje könnyebb sérüléseket szenvedett. Az első autó utasa, egy 16 éves élesdi fiú könnyebben sérült meg, illetve egy 19 és egy 20 éves barátkai nő, a második autó utasai is megsérültek.

A helyszíni vizsgálatok miatt az út mindkét irányba le volt zárva közel három órán át, több sérült elutasította a kórházba szállítást. A rendőrség további vizsgálatokat folytat az ügyben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!