Bihar hírei

2017.08.17. 08:58

Háromszáz fiatal kap segélyt

<p lang="hu-HU">Július végéig több mint hatszáz középiskolát végzett fiatal iratkozott fel az AJOFM nyilvántartásába munkanélküli segélyre, de a felük már vissza is lépett. Tavaly is így volt.

Július végéig több mint hatszáz középiskolát végzett fiatal iratkozott fel az AJOFM nyilvántartásába munkanélküli segélyre, de a felük már vissza is lépett. Tavaly is így volt.

A határidő július 25-én járt le, ekkor telt el ugyanis az iskola elvégzésétől számított, törvény által megszabott hatvan nap, s addig a dátumig 603-an iratkoztak fel a Bihar megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség (AJOFM) nyilvántartásába – tudtuk meg Békési Csabától, az intézmény igazgatójától. Mint arról már beszámoltunk, a középiskolát végzett fiataloknak, amennyiben nem találnak munkát és nem is folytatják tanulmányaikat, ha időben feliratkoznak, havi 250 lejes munkanélküli segély jár, hat hónapon keresztül, s amennyiben ebben a periódusban alkalmazzák őket, 500 lejes prémiumban is részesülnek.

Összevetik

Egyúttal ebben az időszakban ingyenesen vehetnek részt az AJOFM továbbképző tanfolyamain. Amint az intézmény igazgatója elmondta, szerdáig a feliratkozottaknak nagyjából a fele már ki is került az adatbázisukból – több mint százan közülük munkát találtak, a többiek pedig egyetemre járnak majd ősztől. A szóban forgó fiatalok felmutatták a munkaszerződést, illetve értesítették az intézményt arról, hogy tovább tanulnak. Körülbelül ugyanez a helyzet állt fenn tavaly is, akkor 648-an iratkoztak fel, s szintén a felük visszalépett. Tavaly egyébként hatezer körüli volt a középiskolát végzettek száma Bihar megyében, az idén pedig ötezer körüli a számuk.

Megtudtuk: év vége felé az intézmény rendszerint összeveti az adatbázisában szereplők névsorát az egyetemre bejutottak országos névsorával, ugyanis a tapasztalat szerint általában akadnak fiatalok, akik elmulasztják értesíteni az intézményt arról, hogy tovább tanulnak. Nekik vissza kell fizetniük a segélyként kapott összeget, s év végéig kamattal és büntetőkamattal együtt a személyenként visszafizetendő összeg meghaladja a nyolcszáz lejt.

Egyúttal közel ötven Bihar megyei, egyetemet végzett fiatal is feliratkozott munkanélküli segélyre, az ő esetükben a hatvan napos periódus az államvizsga letételétől számít, s mivel ennek nincs egy egységes dátuma, minden érintett fiatalnak egy igazolást kell hoznia arról, hogy mikor államvizsgázott.

Neumann Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!