Norvég vendégek jártak Bogyoszlóban

Norvégiai vendégek látogattak nemrégiben Érbogyoszlóba. A két közösség barátsága immár negyed századra tekint vissza. Most egy 20 tagú csoport járt az Érmelléken, de Nagyváradra is ellátogattak.

Október elején öt napot tartózkodtak Érbogyoszlóban azok a Norvégiából érkezett vendégek, akikkel immár negyed évszázados barátságra tekinthetünk vissza. Ami az évtizedek alatt sem kopott meg: a folyamatos a kapcsolattartás. Régebben levélváltás formájába( postai úton) tudatták az itteniekkel azt, hogy ők hogyan élnek , mi történik mindennapjainkban. A kapott boríték nem csupán egy levélpapírt rejtett, a küldemény szinte mindég tartalmazott egy, a családjukat ábrázoló fényképet, egy kézzel készített szívecskét vagy angyalkát, ami kifejezett egy olyan gesztust a címzettnek, ami félreérthetetlen, ami melegséget árasztott és „közvetítette a szeretetet „. Még ha a távolság és a nyelvi eltérés el is választ egymástól, a „közös nyelv”, a szeretett nyelve összeköt, összetart minket. Bogyoszlóba érkezvén a 20 tagú csoportot nagy szeretettel fogadták az itteni vendéglátó családok, újra összeölelkeztek kedves ismerősök, de voltak olyanok is, kiknek először volt alkalmuk megtapasztalni e kis érmelléki falucska szerény életét. Az évtizedek alatt már több csoport megfordult a faluban, viszonozandó a helyiek kedvességét ők is többször teremtetek lehetőséget arra, hogy a bogyoszlóiak megtapasztalják a repülőút izgalmát, megcsodálhassák Norvégia természeti szépségeit, valamint érezzék azt a feltétel nélküli elfogadást, tiszteletet, ami az ottani emberekből áradt.

A norvég kapcsolat

E régi ismeretség, barátság alapkövét néhai Dávid János rakta le, ő híres labdarúgó volt a romániai legmagasabb osztályba, a 70-es évek végén disszidált Nagyváradról (ott élt) Norvégiába. (A csapattal ment ki játszani valamelyik európai városba, ám nem tért haza, hanem „továbblépett” Norvégia felé.) Életét a norvégiai Lena városában kezdte újra, családot alapított és tagja lett a helyi egyházközségnek, ahol Lase Gran volt a tiszteletes, akivel életre szóló barátság alakult ki. Dávid János a ’89-es forradalmat követően térhetet csak haza Romániába testvéréhez, David Györgyhöz, aki családjával Érbogyoszlón élt és sporttanárként dolgozott. Már hazulról-haza utazott Léna és Érbogyoszló közt, és mesélve az ottani tiszteletesnek e kis faluról, az szerette volna megismerni és kapcsolatot teremteni az itteni egyházzal. Az elhatározást hamarosan tettek is követék és 1991 októberében a messzeségből elindultak egy busznyian Érbogyoszló felé - az ismeretlenbe. Az abban az időben itt szolgáló Bereczki András lelkész és Dávid György a borsi határátkelőnél várták a vendégeket.

Közös ima

Az érmelléki ősz idén kicsit szomorkásan köszöntötte a vendégeket a faluban, de mint mondták: őket nem zavarja, hisz hozzá vannak szokva a "friss levegőhöz” , sétáltak a faluban, meglátogatták az óvodát, iskolát, egy napot Nagyváradon is eltöltöttek,felkeresték a nevezetességeket. A vasárnapi istentisztelet a hagyományostól eltérő volt, együtt szolgált a kezdeteknél jelenlévő és azóta is kapcsolattartó Bereczki András Orosz Márta jelenlegi lelkésznővel és a vendég Lase Gran tiszteletessel. Visszaemlékeztek a kezdetekre, felelevenedtek a régi emlékek mindkét részről, együtt imádkozott mindenki és a legmeghatóbb momentum az volt talán, mikor a helyiek magyarul, a vendégek norvégul énekelték ugyanazt a zsoltárt. Az istentiszteletet szeretetvendégség követte, amit a helyi presbitérium támogatott és a nőszövetség dolgos kezű asszonyainak köszönhetően finom ebéd került az asztalra, amit a norvég vendégek elismerően köszöntek, dicsértek és jó ízűen el is fogyasztottak, egyöntetűen elismerték: ízlik nekik a magyar konyha sültje-főztje. Az ebédet kötetlen beszélgetés követte, ismét felelevenedtek a régi emlékek, előkerültek régi, 25 éve készült fényképek, amit a fent említett néhai Dávid János unokahúga, Dávid Gabriella hozott. Volt, aki felismerte magát, de sokan sajnos már nincsenek az élők sorában, ám az általuk köttetett barátság szelleme tovább él köztünk, általunk s mi visszük tovább.

Tarpai Ildikó