Barangolás Magyarremete község havasi legelőin

A magyarremetei Bálind György erdészmérnökkel rég tervezzük, hogy kilátogassunk a községhez tartozó havasi legelőkre, mely az elmúlt hetekben megtörtént. Ismerkedtünk azokkal az adottságokkal, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy ezeket a területeket havasi legelőként használhatják.

A gondot csak az jelentette, hogy különböző okok miatt mind halasztottuk a havasi legelőkkel való ismerkedés időpontját és amikor végre minderre sor került, addigra a csordákat a pásztorok, hazahajtották téli szállásukra. Ezen közjáték ellenére mégis eljutottunk a tervezett utunk céljához. Bálind György, Tamás László és Szabó János magyarremetei lakosok társaságában, jártuk be a vidéket, 1200-1300 tengerfeletti magasságban, természetesen nemcsak autóval, de hosszú és fáradságos utat tettünk meg gyalogosan is. Bálind György közben arról tájékoztatott, hogy a magasabb hegységek, fűvel (gyeppel) fedett területei, nagyon is alkalmasak a szarvasmarhák legeltetésre – nemcsak. Mint szerte Európában, de Ázsiában a Magyarremete községhez tartozó állattartó gazdák nyáró hónapokban ide a községhez tartozó hegyvidéki füves területekre hajtják ki állataikat – mondhatni ebben az időszakban itt kiterjedt állattartás zajlik. Az közismert, hogy az Alpok nyúlványain elfekvő legelőkön milyen intenzív állattenyésztés zajlik, de arról, hogy ez mifelénk is működik azt csak a kevesen tudják, - mondta az erdészmérnök, aki a Magyarremetei Polgármesteri Hivatal megbízásából mind mérnökszakember felügyeli a községhez tartozó erdőterületek és legelők gazdálkodását.

Terepjáróra

Miután Biharfüreden áthaladva felérünk a községhez tartozó az 1200 magasságban található mézgedi erdészházhoz vendéglátónk javaslatára, egy igazi „terepjáróra”, szálltunk át így indultunk a számomra teljesen ismeretlen terültek feltérképezésére. A hegytetőre érve, meglepetés volt számomra, hogy az egész legelőrész – több tíz hektár – fel volt szántva. Meg is kérdeztem, „az állatok nemrég vonultak le innen, miért kellett ezt ilyen hamar felszántani?”. A jelenlévők közül rajtam kívül mindenki tudta, hogy nemmélyszántást végeztek itt, hanem a vaddisznók túrják fel ily módon a hegyi legelőt. Tamás László a „vaddisznó szántás között”, elkezdte keresni azt a makk féleséget, amiért a földtúrást az állatok megejtették. Miután sikerült találnia néhányat felmutatta, elmondva, hogy ez egy nagyon ízletes termés, ezt keresve túrják fel a legelőket a vaddisznók, ezt a termést keresve. A velünk tartó Szabó János magyarremetei vállalkozó mindezt azzal egészítette ki, hogy a vaddisznó túrásokat télen belepi a nagy hó és tavasszal szép sima terület alakul ki újra, havasi gyeppel belepve, melyre tavasszal újfent jöhetnek legelni a szarvasmarhák, vagy más háziállatok legelni.

Az erdészház

Visszatérve a községhez tartozó mézgedi erdészházhoz, kellemes volt látni azt a kialakított kényelmes helyet ahol az erdészek „laknak”, idézőjelben tettem, mert igen sokat tartózkodnak ebben a házban, az évszak minden havában. Villanyáramot úgy kapnak, hogy van egy napelemes készülék elhelyezve, ivóvizet a közeli forrástól vezeték be és ha már van villanyáram, akkor legyen meleg víz is, no meg, modern mosdó, az épület emeleti részein nyugodtan ellehet egy-két éjszaka aludni, minden kényelem biztosítva van. Bálind György erdészmérnökkel, itt beszélgettünk: „Mi most 1200 méter magasságban a magyarremettei község tulajdonában lévő legelőkön és erdőkben tartózkodunk. Ez a községközponttól mintegy 80 kilométere található. A településeink lakosai maximálisan kihasználják ezt a tulajdonjogot a közösség érdekében, ide hajtjék ki minden évben az állatokat legeltetni, általában május végén-június 1-től, szeptember elsejéig-közepéig – az időjárás viszonyától függően -, de általában ebben az időszakban. A nagy kiterjedésű és a község tulajdonában lévő erdőterületünkön, legalább két évenként van vágás, a kitermelt famenyiség a község lakóihoz jutnak el, ha vannak hulladékok, ágak stb. azokat különböző cégeknél értékesítjük. A faállomány a fenyő és bükk, a fenyőfákat a lakosoknak, a bükk fákat cégeknél értékesítjük. Jó magam vagyok a község erdészmérnöke, felügyelem és kordonálom az erdő- és legelő gazdálkodást. Ehhez a csapathoz tartozik még két erdész, ennyien gazdálkodunk ezen a nagy területen, természetesen amikor kitermelés van, akkor mások is jelen vannak ezeken a munkálatokon. Ez a hely ahol vagyunk, ez a mézgedi erdészlak mely része a község tulajdonának – Mézged falu közigazgatásilag Magyarremetéhez tartozik. Ugyanilyen megvalósítás van a magyarrremetei erdészlak körül is, hiszen egy község vagyunk, mely jó néhány kilométerre található ettől a helytől”-hangzott el. Arról is beszélt, hogy legelők községi szinten mintegy 700 hektárt tesznek ki, ebből 500 a magyarremeteiek tulajdonában, 200 hektár a mézgediek tulajdonában van. A legelők teljesen fel vannak túrva a vaddisznók által – jegyeztem meg, „ez emberemlékezett óta minden évben így van, ezekre a túrásokra ráesik majd a vastag hótakaró, teljesen felbontja a túrásokat és tavasszal gyönyörű gyepszőnyeg alakul ki, mintha az ember szólt volna bele a legelők karbantartásához, de mindezt a vaddisznók teszik”, mondta az erdészmérnök, megerősítve a Szabó János által mondottakat.

A tehéncsordák

A csapat harmadik tagja Tamás László magyarremetei lakos, jó ismerőse a tájnak – ő is velünk tartott. Amikor útban voltunk Biharfüred felé, valahol az országúton egy olyan helyen álltunk meg, ahol 1978 kora tavaszán a legelő takarításnól hazatérőket nagy baleset érte. A teherautó, melyel az embereket szállították a mélybe zuhant, 19 magyarremetei község lakója szenvedett ekkor halálos balesetet. Emlékükre az országút mellett egy márványtáblát lehet látni, melyre az áldozatok neve van felróva. Tamás László arról beszélt, hogy nincsenek pontos adatok arról, hogy mikor is kezdődött el ez a nyári havasi legeltetési forma Magyarremte községban, de minden további nélkül „állíthatjuk, hogy van annak jó pár tíz éve. Az biztos, hogy az 50-es, 60-as években nekiálltak, egy nagyobb területen fakitermelésre, nagy fenyőerdőket voltak – és ma is vannak - ezen a vidéken, miután kivágták a fákat és ahol nagyobb kiterjedésben laposabb volt a talaj azt a részt nem ültették vissza fákkal, hanem kitakarították és havasi legelőt csináltak belőle. Kezdetben csak 10-15 tehénnel kiment egy-egy gazda a legelőre tavasszal és ősszel visszajöttek. Majd miután a legelő területe is nőtt az újabb fakivágások történtek, a legelők területei is nőttek, annál nagyobbak lettek a csordák is. Az egykori mezőgazdasági termelő szövetkezet létezésnek ideje alatt, kezdték el fejős teheneket is kivinni a havasi legelőre. A tejet minden reggel beszállították a nagyváradi tejgyárba, hét órakor egy tejesautó már kint volt havasokban, onnan szállították a friss tejet Nagyváradra – mondta beszélgető partnerem. Azért is történt is eképpen, mivel a szakemberek állították, hogy a havasokban legelő tehén teje sokkal jobb minőségű mint a normális körülmények között legelő tehénnek. De nemcsak fejőstehenek, vagy szarvasmarhákat hajtottak ki a legelőre, hanem voltak ott juhok, lovak, úgyhogy kimentek május utolsó hetébe, vagy június első hetében és ott tartózkodtak általában szeptember 14-ig, az ortodox vallásban ekkor van a Ziua Crucii (Kreszt Napja) vallási ünnepség, és akkor be kellett hozni az állatokkat a téli szállásra. Az említett időszakban tele voltak a havasok legelő állatokkal. Volt olyan időszak is, amikor csak Magyarremetéről 5-6 csorda is kint volt egész nyáron, nagyon sok jószággal. A téeszek felszámolása után, magánszemélyek pásztorokat fogadtak fel, de ma már sokkal kevesebb állatok vannak a havasi legelőn, egy-két csordát alakítottak ki, melyek a nyár folyamán kint tartózkodtak a havasi legelőkön. Az utóbbi tíz évben már csak egy csorda tartózkodik, legel kint. A fejős teheneket rendszeresen fejik, ott helyben a tejből sajtot készítenek azt tudják tárolni, hetente egyszer lehozzák a faluban – mondta beszélgetőpartnerem.

Biharfüred

Mivel Biharfüreden jöttünk keresztül, egy kicsit alkalmam volt arra is, hogy széjjelnézzünk az egykori neves üdülőközpontban, az egyik vendéglőben egy kávét is elfogyasztottunk. Nem tudom, de olyan érzésem volt, hogy valami nagyon hiányzik innen, az egykori híres üdülőközpont ma már nem annyira vonzó. Csak nagyon kevés embert volt alkalmunk látni.

Dérer Ferenc