Bihar hírei

2016.10.09. 18:03

Megszűnt a mandátuma

Claudiu Adrian Pop prefektus tudatta, hogy október 6-án a törvényeknek megfelelően kiadta azt a rendeletét, amelyben megállapítja Somogyi Lajos pályi polgármester mandátumának megszűnését.

Claudiu Adrian Pop prefektus tudatta, hogy október 6-án a törvényeknek megfelelően kiadta azt a rendeletét, amelyben megállapítja Somogyi Lajos pályi polgármester mandátumának megszűnését.

Utóbbit még egy 2014-es ítélettel szabadságvesztéssel sújtotta a bíróság, és ezt 2015-ben is helyben hagyták a bírák. A 3 év 2 hónap felfüggesztetten kívül Somogyi Lajos egyes jogainak gyakorlását is korlátozták, így például köztisztséget nem tölthet be. A prefektus rendelete szerint a települést az alpolgármester irányítja.

Az ügy részletei

A kormánybiztosi hivatal tavaly már kiadott egy rendeletet, amiben Claudiu Pop prefektus megszüntette Somogyi Lajos hegyközpályi polgármester mandátumát, most ezt csak megerősítették. Somogyi akkor így foglalta össze ügyét lapunknak: egy személy visszaigényelt egy bizonyos földterületet, melyet 10 ár különbséggel vissza is kapott, ami után kártérítést vett fel. Utóbbi területen voltak bizonyos épületek is. Az illető a visszakapott területeit eladta, az új tulajdonosok használták is azt 1995-től 2010-ig, amikor újra felmérették, beleméretve már a fentebb említett 10 árt is az épületek alatti területtel, majd jogerős bírósági határozatot kaptak tulajdonukról, melyben ugyancsak szerepelt az épületek alatti terület, de nem esett szó külön magukról az épületekről. Ezt úgy értelmezték az önkormányzatnál – utólag tekintve úgy tűnik, hibásan –, hogy az épületeket is megkapták. Ráadásul a pályi Polgármesteri Hivatalnál saját felelősségre nyilatkozatot is adtak a tulajdonosok arról, hogy az épületeket is birtokolják. A Nagyváradi Egyetem, mely az épületeket adminisztrálta, az elöljáróság által szerzett tudomást a „tulajdonosváltásról” és feljelentést tett a rendőrségen, majd bírósági ügy lett belőle.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!