"Akkori megítélésben mi is valamennyien bűnösök vagyunk"

A megyei RMDSZ a helyi szervezettel és a történelmi egyházakkal együtt Érmihályfalván tartotta meg központinak számított 56-os megemlékezését vasárnap délután. Az ünnepség a templomban kezdődött, a főtéren folytatódott és a kultúrházban fejeződött be.

Az 56-os forradalom és szabadságharc 60.évfordulóján tartott megemlékezés a református templomban kezdődött vasárnap délután, ahol az ökumenikus istentiszteleten Balázs Dénes helyi lelkész köszöntő szavai után Csűry István püspök volt az igehirdető. Az istentől elforduló ember a bálványok karjaiba kerül, panaszkodni kezd, miközben nem veszi észre, mit kellene tennie az isteni szeretetért, fejtette ki egyebek mellett a KREK újraválasztott elöljárója. Hozzátette: 56 legfájóbb gondolata volt, hogy Isten elfelejtkezett a magyarokról - mindig erre gondolunk, ha valami nem vágyaink szerint alakul -, ám ő senkiről nem feledkezik el, hanem új tettekre akar sarkallni. Feladatunk ma sem emberfeletti: adni azt, ami tőlünk telik, "elővenni" magunkból a Jézus által emberré lett embert, mely által a szabadság útját is megtaláljuk, mondta a püspök, aki után Bogdán István helyi tisztelendő szólt.

Ajándék és lehetőség

A plébános János evangéliumából idézett: "Én vagyok az út, az igazság és az élet", hozzátéve: az igazságot, a szabad élet útját keresték az 56-osok, a hit harcát megvívva pedig az igazság jut győzelemre. Az Érmihályfalvi Csoport által érintett települések közül Szalacs lelkésze, Szabó Zsolt fejtette ki, hogy minden ünnep ajándék és egy lehetőség is egyben, melyekből erőt nyerhetünk. Balázs Dénes úgy vélte: 56 őszének 13 napja a nemzeti összetartozás és elkötelezettség ideje volt. A továbbiakban Csűri Enikő és Balázs Máté (két, a délelőtti istentiszteleten Sass Kálmán-díjjal kitüntetett helyi fiatal) mondott verset, utánuk a Musica Sacra kamarakórus énekelt.

Nemzeti értékünk

A Széchenyi téren, a 10 évvel ezelőtt avatott 56-os emlékműnél folytatódott az ünnepség, ahol Felvinczi Erzsébet tanítónő, mint az esemény műsorvezetője, előbb felolvasta az Érmihályfalvi Csoport 31 tagjának kőbe vésett névsorát, majd Nyakó Józsefnek adott szót. A helyi polgármester arról beszélt, hogy a felolvasott "harmincegyek" követendő példát állítottak, manapság pedig közösségünk elöljárói, az intézmények és civil szervezetek vezetői is vívják a maguk mindennapi harcait. A magyar kormány, illetve Mile Lajos kolozsvári főkonzul üdvözletét Kecskés Tibor konzul adta át. Beszédében arról szólt, hogy annak idején a világ lélegzet visszafojtva figyelte azon hétköznapi emberek önfeláldozását, akik nem óvatoskodó beszédeket tartottak, hanem legfontosabb nemzeti értékünkért, a szabadságért szálltak harcba, amiért kötelességünk emlékük ápolása.

Illúzió és valóság

"Előbb a szabadság illúziója jött, aztán a szovjet tankok valósága", mondta beszédében Cseke Attila, az RMDSZ megyei elnöke, aki szerint ma elképzelhetetlen "semmiségekért" börtönöztek be embereket egy korban, ahol nem csak a szólás, de a gondolat szabadságát is korlátozni akarták. Hozzátette: mi valamennyien bűnösök vagyunk az akkori megítélés szerint abban az Erdélyben, ahol még nagy tüntetések sem voltak, mégis kivégeztek 45 embert, ami mutatja: a megtorlók jobban féltek, mint a megbélyegzettek. Mi olyan Erdélyt akarunk, ahol nincs veszélyben sem vagyonunk sem vágyaink, ahol nem vagyunk bűnösök, csak mert vannak gondolataink, ahol otthont építhetünk itthon, ahol az 56-osok szellemisége kísér, mondta Cseke Attila. A beszédek után koszorúzás kezdődött, melyen nem kevesebb, mint 20 párt, intézmény, szervezet képviselői vettek részt, de a hozzátartozók, családtagok is fejet hajtottak az emlékmű és az azt kiegészítő emléktábla előtt.

Hulló csillagok

A megemlékezés utolsó helyszíne a kultúrház volt, ahol a nagyváradi MM Pódium Színház adta elő Petrusák János: Hulló csillagok című darabját, mely egy családon és egy iskolai közösségen keresztül próbálja bemutatni a korabeli hangulatot. Vannak benne közismert korabeli rádiós hangbejátszások, ezen kívül a mozgalmi indulók éneklése, a pártgyűlések "lelkesedése" adja vissza a korabeli viszonyokat, melyek közepette "a párt adhatott és el is vehetett". A letaglózó végkifejlet pedig, hogy egyrészt "a megbízhatók" maradtak a hatalomban, másrészt pedig, hogy a óhajtott nyugat jórészt nem is tudta, mi zajlik az országban, aki pedig tudta, az legfentebb szavakban együttérzett.

Rencz Csaba