Bihar hírei

2015.12.17. 12:09

Bogyoszlói vendégek Micskén

A bogyoszlói református nőszövetség tagjai a napokban Micskére, az ottani gyerekotthonba látogattak és nem mentek üres kézzel.

A bogyoszlói református nőszövetség tagjai a napokban Micskére, az ottani gyerekotthonba látogattak és nem mentek üres kézzel.

Az Érbogyoszlóban lassan már tíz éve működő református nőszövetség tagjai minden héten összegyűlnek és a helyi lelkésznővel, Oroszné Mészáros Mártával együtt levesbe való csigatésztát készítenek különböző eseményekre-rendezvényekre. Munkájukkal segítik az egyház által rendezett programokat, kezük alól kerülnek ki a konyháról a finom falatok a vendégül látottak asztalára. Karácsony közeledtével a szorgos kezű asszonyok (ismét) elhatározták, hogy munkájukat felajánlják jótékony célra, így a napokban felkeresték a tőlük nem messze található Sámuel házat Micskén, s az ott lakó 31 gyereket.

Tea mellett beszélgettek

A levesbe való kocka illetve csigatészta mellé kerültek még jófajta házi lekvárok, aprósütemények és szaloncukor. A bentlakás vezetője, Bertalan Csilla örömmel fogadta a vendégeket és hálásan köszönte adományukat, majd körbevezette őket az épületben, s az ebédlőben elfogyasztott tea mellet beszélgettek a mindennapi nehézségekről is, ami egy ilyen intézmény fenntartásában jelentkezhet. Látogatásukról hazafelé tartva már a következő eseményt, a faluban idén is megrendezendő Idősek Karácsonyát tervezték és abban is biztosak, hogy a következőkben is ahol és amiben tudnak, segítenek hisz "jónak leni jó" - nemcsak így az ünnepek közeledtével.

Tarpai Ildikó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!