Bihar hírei

2015.08.16. 11:27

Várnapi népünnepély Hegyközszentimrén

Három hektáros úgynevezett gyakorlótér várja ezentúl Hegyközszentimre határában a hagyományőrző huszárokat és kurucokat. Ennek megáldására is sor került szombaton, az Adorján Várnapi Népünnepélyen.

Három hektáros úgynevezett gyakorlótér várja ezentúl Hegyközszentimre határában a hagyományőrző huszárokat és kurucokat. Ennek megáldására is sor került szombaton, az Adorján Várnapi Népünnepélyen.

Nyugodtan mondhatjuk, hogy Hegyközszentimre immár Bihar megye egyik hagyományőrző központja, fogalmazott szombaton délben Szabó Ödön képviselő, amikor a Szent Imre szobránál tartott koszorúzással megkezdődött az első Adorján Várnapi Népünnepély. Utalt ezzel arra, hogy az utóbbi hónapokban újabb lendületet kapott a herceg kultuszának ápolása, egybekapcsolva a huszár- és kuruc hagyományápolással, hiszen idén már negyedik alkalommal gyűltek egybe ennek résztvevői. A rövid koszorúzási ünnepség után ki fogaton, ki lóháton, ki gépkocsival utazott a Berettyó-parti úgynevezett gyakorlótérre, ami pár száz méterre van Adorján várának romjától. "Vay Ádám kurucezred Hegyközszentimre, Partium; Partiumi Kuruc Várszövetség; Bóné András Kurucezred, Bihardiószeg - ezekkel a feliratokkal ellátott molinók várták a rögtönzött kapubejáratnál az érkezőket, kik között a sok "civil" mellett már ott voltak a diószegi, a szentjobbi, a debreceni huszárok, a Vitézi Rend margittai tagjai.

Három hektáros gyakorlópálya

A nagy hőség ellenére megjelenteket dr.Nagy Miklós, a Szentimrét is magába foglaló Szalárd község polgármestere köszöntötte, aki később azt is elmondta, hogy az ünnepség egy lejjel sem terhelte a község kasszáját, a megvalósításért a falu közösségét illeti elismerés. Rövid beszédében Cseke Attila képviselő megállapította, hogy az ilyen rendezvények ugyanarról szólnak, mint a múlt századok küzdelmei: a szabadságszeretetről, és ugyanazt üzenik: a megszerzett jogainkat meg kell őrizni, az újakért harcolni kell. Kucharszki Zoltán helyi tiszteletes áhítata után Gellért Gyula ny. esperes mondta el, hogy a népünnepélyt az Adorján vár kurucok előtti kapunyitásának 312. évfordulója alkalmából tartják, a szalárdi önkormányzat pedig 3 hektáros, egyébre nem használt területet ad "gyakorlótérként" a hagyományőrzőknek. (Mint megtudtuk, a területet előzőleg az új birtokba vevők kemény munkával tették bejárhatóvá, oda sátrakat építettek, melyek menedékül szolgáltak a tűző napsütésben és kijelölték azt a pályát, melyen később a lovasverseny zajlott.) A továbbiakban Adorján Zoltán és Szoboszlai Endre debreceni huszárok köszöntötték a vendéglátókat, Oláh Attila tépei (Hajdú-Bihar megye) lelkész áldotta meg a teret, a Nagymajtényból (Szatmár megye) érkezett Rózsa-Molnár Henrietta és Friderika verseket szavalt, majd a Pusztai Farkasok Hagyományőrző Íjászegyesület székelyhídi tagjai tartottak bemutatót.

Zászlóavatás, eskütétel

A hajdúsámsoni Piroska János nem csak kuruc fegyverek bemutatóját ejtette meg, de azonmód egy kis "lövészetet" is vezényelt a hagyományőrzőknek. A népünnepély résztvevőit köszöntötte Terenyei Attila, aki magyarországi társaival éppen Rákóczi-emléktúrán tartózkodik a Partiumban. A továbbiakban zászlóavatások következtek: a Báthori István zászlóalj, illetve a Vay Ádám kurucezred zászlaját avatták és áldották meg, melyekre zászlóanyák (Tóth Gézáné Kovács Erzsébet és Vleskó Péterné Barátky Katalin) rögtön szalagokat is kötöttek. Később a hagyományőrző csapatok tagjainak eskütétele, egyesek előléptetése, eskütétele zajlott le, közben a diószegi Szömörce néptánccsoport és a székelyhídi férfikórus szórakoztatta a sátrak árnyékába húzódott közönséget. A népünnepély utolsó részében megtartották a Vár Kupáért elsőként kiírt lovasversenyt, melyre tíz lovas nevezett, a győzelmet a helyi Varga Tibor szerezte meg lánya, Varga Ildikó és a község harmadik településéről, Hodosról érkezett Sziki Sándor előtt (e verseny részleteire visszatérünk).

Vendéglátás

Amire a lovasok átvették kupáikat, már enyhült a napközbeni tikkasztó forróság, és mikor a diószegi citerazenekar muzsikáláshoz látott, a házigazdák is megkezdték a terítést: több száz emberre való étel főtt három hatalmas bográcsban. Később már mulatós zene is csendült és a résztvevők azzal a reménnyel búcsúztak, hogy egy újabb hagyományőrző esemény sorozattá válásának alapját vetették meg augusztus 15-én.

Rencz Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!