Bihar hírei

2015.05.21. 13:46

Környezetszépítés Asszonyvásárán

A tavalyi évhez hasonlóan, idén is virágültetési akciót szervezett a Kolokán Egyesület Asszonyvásárán. Több ezer virágpalántát ültettek ki.

A tavalyi évhez hasonlóan, idén is virágültetési akciót szervezett a Kolokán Egyesület Asszonyvásárán. Több ezer virágpalántát ültettek ki.

A „Virágos Józsi" néven ismert diószegi úriember több száz, sőt több ezer virágpalántát ajánlott fel önzetlenül az egyesületen keresztül a falunak, ahol nemcsak gyermekek, hanem felnőttek is kivették részüket a virágültetés munkájából. Az első szállítmány az iskola udvarának virágoskertjébe került a szorgos gyermekkezek és tanítónők által. Színpompás virágos kert díszítette az iskola udvarát, melyet az utcán járó emberek csodálattal néztek meg, miközben nem fukarkodtak a dicsérő szavakkal sem. A következő napokban újabb virágpalánták érkeztek, melyekből jutott az óvoda, a református templom és az orvosi rendelő kertjeibe is.

Bőven jutott mindenkinek

A virágültetésben résztvevők sem mentek haza üres kézzel, a virágrengetegből jutott bőven nekik is, a szebbnél szebb virágok rövidesen már saját kertjükben díszelegtek. Sőt, a sok virágból jutott Kiskerekibe és Érekeserűbe is bőven (a község további két települése - szerk.megj.). Köszönjük „Virágos Józsinak" a felajánlást, a palántákat, a Kolokán Egyesületnek a virágültetési akció megszervezését valamint Székely István lelkipásztornak a virágpalánták szállítását. Nem utolsó sorban köszönet jár a gyermekeknek lelkes munkájáért, a tanító– és óvónőknek a segítségéért, és mindazoknak akik ez alkalommal is hozzájárultak településeink és környezetünk szépítéséhez.

Tóth Márta Henrietta tanítónő

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!