Bihar hírei

2015.05.19. 12:14

Ételek és pálinkák versenye a Gasztronómiai versenyfutáson

A tizenegyedik főzőversenyen mutathatták be a csapatok kulináris tudományukat vasárnap Érmihályfalván. A zsűri több mint negyven ételt kellett megkóstoljon, nem is beszélve a pálinkákról.

A tizenegyedik főzőversenyen mutathatták be a csapatok kulináris tudományukat vasárnap Érmihályfalván. A zsűri több mint negyven ételt kellett megkóstoljon, nem is beszélve a pálinkákról.

Az érmihályfalvi Nyíló Akác Napokon már tizenegyedik alkalommal "állhattak rajthoz" a Gasztronómiai versenyfutás elnevezésű főzőverseny résztvevői, és Krizsán Csaba főszervező meghívásának sok csapat, baráti társaság eleget is tett, bizonyítva, hogy a "gasztro-politika" mindenféle egyéb szempontokat mellőze "egy tűz köré" tudja gyűjteni az embereket - most 25 csapat a határ mindkét oldaláról több mint negyven féle ételt készített, és most először pálinkaversenyt is tartottak. Az elmúlt vasárnap reggel lobbantak a lángok az üstök alatt a strand területén, hogy dél körül munkába állhasson a Csányi Sándor, Poráczki András, Fazekas István, Nagy Gyula összetételű zsűri. Közben persze kialakult a szokásos baráti jó hangulat, a versenyzők sűrűn látogatták egymás "konyháit" vagy éppen a sörivó versenyen vettek részt.

Pörkölt szaft nélkül?

Délutánba hajlott az idő, mikor kihirdették az eredményeket: levesek -1. Bogrács Kings (Érmihályfalva), 2. Hajdúnánás, 3. Érmelléki Gazdák; pörköltek - 1. Esztár, 2. Pillangók (Nyíradony), 3. Oxik (Érmihályfalva); egyebek - 1. Ara, 2. Böllérek (Érmihályfalva), 3. Nyíradony. A verseny fődíját a Bogrács Kings kapta, a legifjabb "konyhatündér" a nyíradonyi Gyenge Csenge volt. A mintegy kéttucatnyi pálinkát Fazekas István pálinka-sommelier vezetésével kóstolták, a legjobbnak a MotorSokk csapatét találták. Az ételeket értékelve Csányi Sándor, a Magyar és Nemzetközi Gasztronómiai Fesztiválok Szervezője, aki 3 év kihagyás után tért vissza a Nyíló Akác Napokra, elmondta, hogy nagyon hiányzott neki ennek a versenynek a "fílingje", az ételekből általában a sót hiányolta, de figyelmeztetett is: mit sem ér a pörkölt szaft nélkül.

Díjak, jókedv

A zsűri elnöke a Magyar Főzőhagyományok Ápolásáért díjat adta át Oláh Imrének, a Böllérek csapat főzőmesterének és Krizsán Csabának, utóbbi pedig a helyileg alapított Hűség Díjat Csányi Sándornak és a nyíradonyi Nagy Gyulának, aki a kezdetektől részese a helyi főzőversenyeknek. A hangulatra mi sem volt jellemzőbb, mint hogy az egész nap élő zenét szolgáltató KoczImix duó muzsikájára spontán össztáncba torkollott a jókedv a verseny végén.

Rencz Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!