Bihar hírei

2015.04.30. 14:29

Bakasors - A kiállítás Érkörtvélyesre költözött

A kiállítás-sorozat második állomásaként péntektől Érkörtvélyesen tekinthető meg a Tanoda Egyesület, a Szacsvay Akadémia és a Bihari Napló közös, Bakasoros című hadtörténeti kiállítása, mely első világháborús relikviákat mutat be.

A kiállítás-sorozat második állomásaként péntektől Érkörtvélyesen tekinthető meg a Tanoda Egyesület, a Szacsvay Akadémia és a Bihari Napló közös, Bakasoros című hadtörténeti kiállítása, mely első világháborús relikviákat mutat be.

Három héttel korábban Érmihályfalván kezdődött az a kiállítás-sorozat, mely első világháborús relikviákat mutat be, s mely péntek déltől második állomásán, Érkörtvélyesen tekinthető meg. A helyi tájház udvarán tartott megnyitón Nagy István polgármester köszöntötte a jórészt diákokból és a tantestület tagjaiból állt érdeklődői csoportot, megköszönve a szervezők munkáját, hozzátéve, hogy ez az első ilyen jellegű tárlat a faluban, ami egyszersmind a tájház egészének népszerűsítéséhez is hozzájárul. Cseke Attila képviselő, aki dédnagyapja távcsövével maga is hozzájárult a kiállítás anyagának gyarapításához, kifejtette: szinte minden településünkön van már emlékjelük a helyi világháborús áldozatoknak, ám míg azokon "csak" nevek vannak, addig ez a kiállítás tárgyakkal, személyes használatú holmikkal idézi meg az embereket, a korabeli családokat.

Több mint 400 látogató

A politikus köszönetet mondott a Bihari Naplónak, a Tanoda Egyesületnek, hogy a Szacsvay Akadémiával együttműködve létrehozták a tárlatot. A maga során Kecse Gabriella, a Tanoda Egyesület elnöke elmondta: Érmihályfalván több mint 400 látogatója volt a kiállításnak, melynek része az a doberdói sírkő is, melyet jelképes tisztelgésül szánnak azok előtt, akiket annak idején megjelöletlen tömegsírba hantoltak. A tanárnő hozzátette: a tárlat egyik célja, hogy annak hatására újabb relikviák kerüljenek elő. Ezt már Érkörtvélyesen is elérték, hiszen, helyi darabokat is kiállíthattak.

Helyi relikviák

Tóth Tünde családtagjának fotóit, levelét, illetve korabeli községbeli fényképeket tett közzé, míg Nagy Tibor azt a könyvet adta közszemlére, melyet a "nagy háborúban" részt vett nagyapjától, Pápay Józseftől örökölt (A magyar katona - Századunk legszebb magyar csatái, Budapest, 1944), melyben mintegy 1200 első világháborús hadirokkant fotója, adatai is megtalálhatóak, közöttük 4 érkörtvélyesi és számos környékbeli egykori baka. A kiállítás május 14-ig látható a körtvélyesi tájház hátsó traktusában, az érdeklődők az utca túloldalán lévő iskolában Tóth Imre és Halász János tanárokat kell keressék, akik ellátják a megbízott tárlatvezetők szerepét.

Rencz Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!