Bihar FC: mit hoz a nyuszi?

Bihar FC: mit hoz a nyuszi?

A csütörtök reggeli
sajtótájékoztatón Vig edző
a saját és a váradi piros-kék
labdarúgócsapat játékosainak
ünnepi jókívánságait
tolmácsolta a szurkolók felé.


A Bihar FC másodosztályú
labdarúgócsapat szakvezetője nem
csak a szurkolóknak, hanem a
játékosoknak, a stadion
dolgozóinak, valamint a
labdarúgóklub adminisztratív
vezetésének is kellemes
húsvéti ünnepeket és minden
jót kívánt, meg persze jó
teljesítményt a szombati, illetve az azt
követő további
mérkőzéseken. Jó hír,
hogy jelenleg sem a játékosok, sem a
kiszolgáló személyzet nem
élhet kifogással elmaradt
járandóságok miatt, ugyanis a
tulajdonosok és támogatók
csütörtökig naprakészen eleget
tettek a csapatot illető összes anyagi
kötelezettségüknek. A
játékosok pedig természetesen
azzal szeretnének örömet szerezni
egyre bővülő
szurkolótáboruknak, hogy a
húsvét alkalmával pontot, pontokat
hoznak következő bajnoki
találkozójuk
színhelyéről,
Tordáról.

Kísért a 2–1-es
eredmény


– Ha babonás lennék, hinnék
a megváltoztathatatlan sorsban –
jelentette ki Vig Zoltán –, de nem vagyok
az, és éppen ezért
szeretném, hogy három szünet
utáni 2–1 helyett (ami
tulajdonképpen nem is volna gond, ha ilyen
arányban csak nyernének
tanítványai, a szerk. megj.) legyen
már más számjegyű
eredményünk is. Az edző elmondta, hogy
három ifjúsági korú
játékos (Paul, Floruţ és
Novák) kapott helyet a szombati meccsre
készülő keretben, amelyből
sérülés miatt hiányzik Ayza
és Ambrus, valamint Lukács, akinek
elmúlt heti
komolytalankodásáért és
korábbi, kierőszakolt sárga
lapjáért, a sorozatos hanyag
felkészülésért
írásbeli jelentésben kérte
büntetés kiszabását a
vezetőségtől. A technikai
vezetés ugyanis nem csupán a
pályán mutatott
teljesítményével, hanem a
játékos
magánéletével (sűrűn
kimaradozik éjszakánként) is
elégedetlen.

Szántó Sándor