Bicikliútra pedáloznak

Bicikliútra pedáloznak
© Fotók: dehir.hu
A Debrecenből Érmihályfalváig tartó kerékpárút építéséről, illetve az Érmihályfalva-Nyírábrány határátkelő fejlesztéséről is tanácskoztak a minap a határ túloldalán.

A magyarországi média az elmúlt hét végén adta hírül, hogy “a Nemzeti Fejlesztésügyi Minisztérium több ezer kilométer kerékpárút építését tervezi a következő években”. Mindezt Tasó László közlekedési államtitkárra hivatkozva tették közzé. Az Érmihályfalvával baráti kapcsolatokat ápoló Nyíradony korábbi polgármestere azt is közzétette, hogy “(Debrecenben) folytatnák a Vámospércsi út mellett lévő bicikliutat. A terv ugyanis az, hogy a határokon átnyúló programok segítségével Érmihályfalváig kiépítenék a kerékpárutat, azaz Debrecenből egybefüggő kerékpárút lesz a román-magyar határon lévő Érmihályfalváig”. Aki járatos a régióban, az tudja, hogy nem csak a debreceni Vámospércsi út mellett, de maga Vámospércs környékén is van már jelentős kerékpárút.

A lehetőségekről tárgyaltak

Az ügyben már további fejlemény is van, hiszen szerdán délben Nyírábrányban találkozót tartottak a helyi, a Vámospércset, a Hajdú Bihar megyei közútkezelőt, továbbá az Érmihályfalvát és a Bihar Megyei Tanácsot képviselő meghívottak jelenlétében. Nyakó József polgármestertől megtudtuk, hogy a megbeszélés tárgya a szóban forgó kerékpárút kiépítésének lehetősége volt, például az, hogy milyen nyomvonalon épülhetne meg. Ahhoz hasonlatosra kell gondolni, amilyen már van Berettyóújfalu és Nagyvárad, illetve Sarkad és Szalonta között. Arra azért nem kell számítani, hogy rövidesen kerekezni lehet majd ezen az új úton, hiszen egyelőre egy cég a hatástanulmány elvégzésére kapott megbízást. Ez vonatkozik a határ innenső szakaszára is (Érmihályfalvától a határátkelőig 8 kilométernyi az út), ahol fogadókészség mutatkozik az ötletre. Ha mindez megvalósul, akkor az nem a város kasszáját fogja terhelni, hanem a nemzetközi országutat is kezelőét, hiszen az ő fennhatóságuk alá fog tartozni.

Feljavítják a 48-ast

Ugyanakkor egy városon belüli bicikliút-hálózat kiépítését is tervbe vették, amit csatlakoztatnának a városon áthaladó nemzetközi úthoz, ezáltal a határon áthaladó bicikliúthoz is, mondta el Nyakó József. Az említett találkozón az is szóba került, hogy az magyarországi hatóságok 2019-ig tervezik modernizálni a határátkelőtől Debrecenig tartó 48-as utat, a tervezés közbeszerzési eljárásán már túl is vannak. Ugyancsak magyarországi sajtóhírek szerint az úttestet 7,5 méteresre szélesítik, teherbírását 11,5 tonnásra erősítik meg. A 48-as út feljavításával párhuzamosan (de annak projektjétől függetlenül) a 2000-ben átalakított és felavatott határátkelőt is úgynevezett nagyhatárrá fejlesztenék, ami például azt is jelenti, hogy nem 3.5 tonnás lenne a maximált teherforgalom.

Rencz Csaba



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter