Biciklitúra a trianoni határokon át

Biciklitúra a trianoni határokon át
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt Nagyszalonta és Sarkad között biciklitúrát szervezett június 4-én, a trianoni diktátum aláírásának évfordulóján. Az EMNT partiumi régióelnöke, Nagy József Barna is a szalontai biciklizőkkel tartott, akiket Balogh János, a Néppárt helyi elnöke gyűjtött össze. De nem csak a hajdúvárosból vettek részt a biciklitúrán, hanem Békéscsabáról, a Bihari Túrák Egyesület is öt személlyel képviseltette magát.

 

A részvevők a nagyszalontai EMNT-EMNP irodától indultak, majd a hideg júniusi szélben átkarikáztak a trianoni határon.

A sarkadi megemlékezésre a Trianon-emlékmű előtt került sor. Megemlékező műsort adtak elő a sarkadi Ady Endre–Bay Zoltán Középiskola és Kollégium színjátszó körének diákjai. Mórocz Tibor Attila, Sarkad alpolgármestere megemlékező gondolataiban felidézte a Trianonhoz vezető utat, idézett Apponyi Albert híres versailles-i beszédéből („Helyes-e öngyilkosnak lennünk, nehogy megöljenek?”), majd az összefogás fontosságára hívta fel a figyelmet.

Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke is köszöntötte a megemlékezésen részt vevőket. Beszédében elmondta: a nagyszalontai és a békéscsabai magyarok összefogása „az ékes példája annak, hogy egy nemzetet talán meg lehet fosztani országától, de hitétől, az összetartozás naponkénti megélésétől, soha nem lehet megfosztani”. A továbbiakban kitért a közelmúlt eseményeire is. „Kinek ne dobbanna meg a szíve, ha azt mondom: Kassa, Székelyudvarhely, Nagyszalonta, Eger, Szabadka, Krasznahorka? Azt kérdem, kinek ne dobbanna meg a szíve, de jól tudjuk, kinek, kiknek nem. Azoknak, akik 2004 decemberében megtagadták a határon túlra szakadt magyarokat, azoknak, akik ezeket a nemzettagadókat fogadják Nagyváradon, akik a levitézlett balliberális politikusokat hordozzák körbe Erdélyben” – fogalmazott.

„Mi, amikor eljövünk ide Sarkadra, amikor részt veszünk egymás rendezvényein, amikor testvérként tekintünk minden jószándékú magyarra, akkor a nemzet egységét, a magyar megmaradásba vetett hitünket hirdetjük” – jelentette ki Nagy József Barna, majd megköszönte a sarkadi önkormányzatnak és vezetőinek, hogy tevékenyen részt vállalnak a visszahonosítás folyamatában. Végül elmondta: „Ki hitte volna néhány évtizede, hogy Sarkadon Trianon-emlékmű áll majd az országút mellett? Ki hitte volna, hogy mi, nagyváradi, nagyszalontai magyarok, immár magyar állampolgárként, magyar útlevéllel a zsebünkben, átkarikázhatunk a trianoni határon és Önökkel együtt emlékezhetünk? A trianoni diktátum évfordulóján, a Nemzeti Összetartozás Napján ittlétünkkel is azt hirdetjük és üzenjük mindenkinek, hogy a magyar nemzet egy és oszthatatlan, hogy az anyaország számíthat Erdély nemzetben gondolkodó magyarjaira, mint ahogy mi is számítunk Önökre, mert végre az anyaország valóban kezd édesanyává válni.”

A megemlékező beszédek után a jelenlévők – köztük az EMNT és EMNP képviselői – néma főhajtással a kegyelet és emlékezet virágait, koszorúit helyezték el az emlékműnél.