Bibor: Borászati szaküzlet Diószegen

Bibor: Borászati szaküzlet Diószegen
A közelmúltban borászati szaküzlet nyílt Bihardiószegen, mely a régió szőlő- és bortermelőit látja el minden, munkájukhoz szükséges kellékkel.

Az elmúlt héten tartották meg Bihardiószegen a borversenyt, és akár ennek felvezetéseként is lehet értékelni, hogy pár nappal korábban nyílt meg a község központjában, a református templommal átellenben a régió első borászati szaküzlete. A Bibor nevű üzlet a Bihar és a bor szavak összevonásából született, mondta el Rittner Tibor tulajdonos, aki maga is közismert bortermelő, az említett borversenyen is több aranyérmet átvehetett. Régi álma vált valóra az üzlet megnyitásával, mondta el az üzletben tett látogatásunk alkalmával, kifejtve: 2006 óta borászkodik, így tapasztalatból tudja, hogy az ehhez szükséges eszközök jó részéért messzire, akár több száz kilométerre kell(ett) utazni.

Széles választék

Ebből fakadt az ötlet: egy ilyen üzletet kell nyitni az Érmelléken, közel a gazdákhoz. Hogy mit is lehet megvásárolni? Azt nehéz lenne felsorolni, de a parafadugóktól a hatalmas fahordókig és inox tárolókig mindent, ami a szőlősorok között és a pincékben szükséges lehet: metszőollókat, palackokat, poharakat, élesztőket, kénoldatokat, derítőszereket, edényeket, kiegészítőket – mindent, amit egy 5-10 hektáron gazdálkodónak kellhet. Ha esetleg valaki olyat kérne, ami nincs raktáron, azt megrendelik. Egy vállalkozás esetében sarkalatos kérdés: mennyire kifizetődő? Nem számít rá, hogy a közeljövőben biztosan kifizetődővé válik a bolt, de hogy hasznos lesz a régió gazdái számára, abban biztos, szögezte le Rittner Tibor.

Rencz Csaba