Bibliaismereti vetélkedő

Bibliaismereti vetélkedő
Szatmár megye – November 3–án, szombaton délelőtt 10 órai kezdettel a Református Gimnáziumban egyházmegyei bibliaismereti vetélkedőt tartanak. A nyertes csapat képviseli majd a Szatmári Egyházmegyét a Magyarkécen megrendezésre kerülő egyházkerületi döntőn.

November 3–án, szombaton délelőt 10 órától a szatmárnémeti Református Gimnáziumban bibliaismereti vetélkedőt tartanak. A verseny áhitattal kezdődik melyet Király Lajos, a Batizi Református Egyházközség lelkipásztora tart. Ilonczai Zsombor iskolalelkésztől érdeklődésünkre elmondta, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület kilenc egyházmegyét foglal magába: a Nagybányai–, a Szatmári–, a Nagykárolyi–, az Érmelléki–, a Bihari–, az Aradi, a Temesvári–, a Szilágysomlyói– és Zilahi egyházmegyéket. Az egyházmegyékben működő ifjúsági csoportokat egy lelekipásztor–szakelőadó irányítja. A szakelőadó vezetésével különböző egyházkerületi rendezvények házigazda szerepét vállalják fel az egyházmegyei ifjúsági csoportok. A kilenc egyházmegye ifjúságának lehetősége van arra, hogy tapasztalatot nyerjen az általuk választott rendezvények megszervezésében és lebonyolításában — hangsúlyozta az iskolalelkész.

 

Öt fős csapatok

Ilonczai Zsombortól, a Szatmári Egyházmegye ifjúsági szakelőadójától megtudtuk, hogy öt fős csapatok versengenek egymással november 3–án a Református Gimnáziumban. A jelentkező csapatok tanulóit a zsűri tagjai Pál apostol életéről kérdezik majd, az Apostolok cselekedetei 9. fejezete 13–28–ig terjedő részéből. Maga a vetélkedő több írásbeli és szóbeli próbából áll: a megadott bibliai történet kulcsszavainak a felismerése, a történet kiegészítése, aranymondások, villámkérdések. A vetélkedő győsztes csapata képviseli a Szatmári Egyházmegyét a kerületi döntőn. A bibliaismereti vetélkedő kerületi házigazdája ebben 2007–ben az Érmelléki Egyházmegye, döntőt a Magyarkéci Református Egyházközségben rendezik megnovember 17–én.

 

Karikás Enikő

 



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter