Betiltották Romániában A nimfomániás című film második részét

Betiltották Romániában A nimfomániás című film második részét
Betiltották Romániában A nimfomániás című Lars von Trier-film második részét, így azt nem lehet bemutatni nyilvános vetítésen.

A döntést a román országos filmközpontnak (CNC) a filmek besorolásával foglalkozó testülete hozta meg, amely a kiskorúak védelmére irányuló jelrendszer szerint a 18-XXX kategóriába sorolta a filmet, ami azt jelenti, hogy kiskorúaknak nem ajánlott, de nyilvános levetítése is tilos. Ez azt jelenti, hogy egyetlen filmszínházban sem mutatható be a dán rendező alkotásának második része.

A döntést a film romániai forgalmazója, az Independenta Film hozta nyilvánosságra, amely szerdán közleményben tiltakozott a román hatósági “cenzúra” ellen.

Romániában januárban már bemutatták a film első részét, és február 7-étől kellett volna a mozikba kerülnie a második résznek. A hatóság írásban még nem értesítette a forgalmazót, de Cristina Corciovescu, a bizottság elnöke megerősítette az Agerpres hírügynökségnek a betiltásról szóló döntést. Elmondta, a határozat indoklásának kézhez vétele után a forgalmazó fellebbezhet.

Az Independenta Film emlékeztet, hogy az első rész 18-as besorolást kapott, így az sem volt ajánlott kiskorúaknak, de attól még vetíthették a mozikban.

A forgalmazó emlékeztet, hogy Románia az egyedüli európai ország, ahol megtiltották Lars von Trier filmjének vetítését. Példaként említették, hogy a dán rendező alkotásának második része Észtországban, Franciaországban, Hollandiában, Svájcban és Németországban 16-os, Dániában 15-ös besorolást kapott.

A cinemagia.ro román filmportál szerint A nimfomániás első részét Romániában több mint 13 ezer néző tekintette meg a mozikban.