Beszélgetés a korabeli sajtóról

Beszélgetés a korabeli sajtóról
Nagyvárad- Csütörtök délután az Ady Emlékmúzeumban Várad 20. század eleji sajtó-, illetve kulturális, irodalmi életéről szerveztek beszélgetést, diákok részvételével.

Az érdeklődőket- köztük a Szacsvay Imre Általános iskola diákjait- Imre Zoltán, az intézmény vezetője köszöntötte, arra hívva fel a figyelmet: hanyagolni szeretnék a száraz tények ismertetését, ehelyett inkább lazán szeretnének társalogni arról, hogy milyen volt a kulturális közélet a múlt század elején Nagyváradon, kik voltak azok a jelentős irodalmi személyiségek, újságírók, akik akkoriban itt tevékenykedtek. Bevezetőjében ugyanakkor a Kárpátalján született, de a jogi tanulmányait Váradon végző, majd a Szabadságnál újságíróként dolgozó Nagy Endréről ejtett néhány szót, kiemelve főszerepét a magyar kabaréműfaj megteremtésében. A rendezvény érdekes színfoltjaként egy felvételt is bejátszott, melyen a már idős Nagy Endre hangja hallatszott. Szűcs László főszerkesztő ezzel kapcsolatban megjegyezte: „jó dumája” volt, napjainkban akár a Showderklubban is felléphetne stand up comedysként. Nagy népszerűségnek örvendett, annak ellenére, hogy például dadogott. Hozzátette: a századfordulón különben is fejlett volt a város gazdasági és kulturális közélete, kialakult egy olyan tehetős réteg, mely öt napilapot is el tudott tartani. Pezsgett a színházi élet, voltak munkahelyek, és nem csak önmagában fejlődött például a sajtó és az irodalom, hanem a kettő között nagy volt az átjárás. A legtöbb újságírónak, írónak, költőnek Várad ugyan csupán egy ugródeszkát jelentett, de ez érvényes volt más városra is, hiszen Budapest jelentette mindenki számára a szakmai kiteljesedés csúcsát. „Ezzel együtt szerintem Ady újságíróként legalább akkorát alkotott, mint költőként, ha nem nagyobbat”- mondta.

Hármasfogat

Péter I. Zoltán helytörténész, Ady-kutató arról beszélt: hajlamosak vagyunk eltúlozni a Biró Lajos-Nagy Endre-Ady Endre hármasfogat kapcsolatát, holott Ady, amikor 1900 januárjában idejött, már itt találta Nagy Endrét, Biró Lajos márciusban érkezett, és másfél hónapra rá Nagy Endre már elment. Arra is kitért: Ady inkább színházi ismertetőt írt, azért hogy egy-egy színésznő kedvébe járjon, a színikritika csak később fejlődött ki. Egyébként is az újságírás a mai szemmel nézve még gyermekcipőben járt, a tördelés szörnyű volt, általában az volt a szokás, hogy rengeteg budapesti cikket átvettek, és töltelékanyagként végeláthatlanul hosszú folytatásos regényeket közöltek. Érdekes volt még, hogy privát üzeneteknek is helyet biztosítottak, így amolyan Facebook-üzenőfalként is szolgáltak a hasábok.
A rendezvény résztvevőket egy újévi köszöntővel örvendeztette meg Imre Kamilla, egy kislány, aki különdíjat kapott az Őszirózsa országos népdalvetélkedőn.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter