Berzsenyi Dánielre emlékeztek

Berzsenyi Dánielre emlékeztek
Nagyvárad – Csütörtök délután a nagyváradi Ady Endre Középiskola egyik osztálytermében szokásos havi irodalmi körüket a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének tagjai. Berzsenyi Dánielre emlékeztek.

Szilágyi Magdolna nyugdíjas tanárnő, körvezető vezetésével ezúttal Berzsenyi Dániel költőre emlékeztek a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének (PMNYE) tagjai. Egyebek mellett elhangzott: 1776. május 7-én született Egyházashetyén (Vas megye). Szülei evangélikus nemesemberek voltak. Tizenkét éves volt, amikor a soproni líceumba került, de nem érezte jól magát, ezért otthagyta. 1793-ban beállt katonának, majd anyai nagybátyjához került Niklára. 1794-ben ugyan édesapja visszavitte az iskolába, de nem fejezte be a tanulmányait. Két-három évig apja mellett gazdálkodott, 1799. május 22-én pedig feleségül vette az akkor tizennégy éves Dukai Takách Zsuzsannát. Az asszony nem volt túl művelt, ezért nemigen jártak társaságba. Csupán Kis János evangélikus lelkésszel tartották a kapcsolatot, aki felfedezte Berzsenyiben a költőt, a kéziratait pedig továbbította Kazinczynak, akivel később levelezett.

A niklai remete

1809-ben Napóleon ihlette meg Berzsenyit, de csalódott benne, amiért kikiáltotta magát császárnak. 1810-ben felment Pestre kiadatni a verseit, ekkor ismerkedett meg a kor jeles irodalmi személyiségeivel, akikre ugyan nem tett túl nagy benyomást a vidékiessége miatt, viszont tisztelték benne a tehetséget. 1817-ben Kölcsey recenziójában bírálta a költő vaskosságát és dagályosságát, ezért Berzsenyi ezután inkább esztétikai tanulmányokat írt. 1830-ban ő lett a Magyar Tudós Társaság filozófiai részlegének első vidéki tagja. 1832-ban személyesen is megismerte Széchenyit. Utolsói éveiben egyre gyakrabban betegeskedett, 1836. február 24-én halt meg „niklai remeteként”. Kölcsey bocsánatkérő és engesztelő emlékbeszéddel búcsúzott tőle.

Berzsenyi Dániel életében nem nagyon ismerték a verseit, később fedezték fel ezek szépségét, főleg a Nyugatos nemzedék, illetve Szabó Dezső és Németh László. Irt odákat, elégiákat, epigrammákat és szerelmes verseket, de fennmaradt egy félbeszakadt drámája is. A nőnevelés is foglalkoztatta, valamint a vallás szerepéről is írt egy értekezést, ami ugyancsak befejezetlen. Alkotásai hazaszeretetről és becsületességről árulkodnak, műveiben az ész diadalmaskodik a babonák fellett. Kritizálta ugyanakkor a magyar nemességet, nála jelenik meg először a dicső múlt és a sívár jelen szembesítése, mely gondolatot később Kölcsey és Vörösmarty vitt tovább.

Ciucur Losonczi Antonius