Bérletek választott hangversenyekre

Nagyvárad – Továbbra is kaphatóak olyan bérletek a Nagyváradi Állami Filharmóniánál, amelyek 10, tetszés szerint kiválasztott hangversenyre érvényesek.

Ezeket az árban igen kedvezményes bérleteket főleg azoknak szánják, akik nem enegedhetik meg maguknak, hogy az évad mind a 40 koncertjén részt vegyenek. Az érdeklődők 10 olyan hangversenyen vehetnek így részt az évad második feléből, amely a leginkább érdekli őket. A jelenlegi filharmonikus évad alig ért el a közepéig, így a júniusig tartó idényben bőven találhat majd olyan koncerteket a zeneszerető közönség, amelyek kellemes meglepetést jelentenek mind a műsort, mind pedig a fellépőket illetően. A tíz koncertre érvényes bérletek ára 100 RON, azok a diákok pedig, akik felmutatják a 2010/2011-es évre láttamozott igazolványukat, 50 százalékos árengedményben részesülnek. Bővebb információk a filharmónia kasszájánál kérhetők (Nagyvárad, Moscovei utca 5. szám, tel.: 0259/430–853).

Címkék: , ,