Berekesztett megyei tanácsülés

Akt.:
Berekesztett megyei tanácsülés
Alig két percet tartott hétfő délelőtt a Bihar Megyei Tanács rendkívüli közgyűlése, a liberális frakció tagjai ismét nem jelentek meg. A következő ülés márciusban lesz összehívva.

Két perc elteltével Pásztor Sándor RMDSZ-es megyei tanácselnöknek be kellett rekeszteni a rendkívüli ülést, mivel a liberális frakció tagjai a múlt csütörtöki rendes gyűléshez hasonlóan ismét nem jelentek meg, ezért nem volt meg a kellő létszám. Azt nyilatkozta: nagy a valószínűsége annak, hogy nem egy hirtelen jött döntés eredményeképpen maradtak távol a PNL-sek, hiszen tavaly még volt egy hasonló időszak az önkormányzat életében, amikor folyamatosan ezt tették. Úgy vélte: száz százalék, hogy ebben az is közrejátszik, hogy létezik egy elsőfokú bírósági határozat, mely arra kötelezi őket, hogy szavazzák meg a PSD-s Adrian Szatmari mandátumát, illetve Ioan Mang, a Megyei Tanács alelnöke és egyben a baloldali párt megyei elnöke kilátásba helyezte, hogy Szatmári büntetőjogi pert indít minden egyes PNL-frakciótag ellen, névre szólóan, a hivatali visszaélés bűntettére hivatkozva. A liberálisok szempontjából esetleg terhelő döntés ugyan nem jár majd szabadságvesztéssel, csupán pénzbírsággal, viszont megjelenik az érintettek erkölcsi bizonyítványában. „Valószínűleg most az időhúzással próbálkoznak, de szerintem előbb-utóbb úgyis eljutunk oda, hogy a koalíciónak meglesz a 18 fős többsége, és az önkormányzat munkálatai normális kerékvágásban haladhatnak tovább”- vélekedett a tanácselnök.

Költségvetés

Egyébként február 19-én járt le az a 45 napos határidő, ameddig az átláthatóság jegyében el kellett volna fogadni a megye költségvetését. A liberálisok nem jelentek meg a szakbizottsági üléseken se, és 0 (nulla) számú előterjesztéssel, vagy kiegészítési, módosítási javaslattal éltek. A következő márciusi tanácsülésen így minden bizonnyal újból a napirendi pontok közt fog szerepelni a büdzsé.

Problémát jelent viszont, hogy amennyiben nincs megszavazva a Hivatalos Közlönyben való megjelenéstől számított 45 napon belül a költségvetés, nem használhatóak fel közpénzek a fináncon keresztül a bérek kifizetésére, csak a saját bevételek, amelyek elég szűkösek, ezért az önkormányzat vezetésének meg kell próbálnia megoldásokat találnia arra, hogy ne legyenek gondok a március 10-i fizetéseikkel.

Ciucur Losonczi Antonius