Beperelte a megyei biztosító pénztárt

Beperelte a megyei biztosító pénztárt
Dacian Foncea, a Bihar Megyei Tanács egészségügyi bizottságának elnöke hivatali visszaélés gyanúja miatt beperelte a Bihar Megyei Egészségbiztosító Pénztár vezetőségét.

Szerkesztőségünkhöz is eljutott az a dokumentum, melyet Cornel Popa, a Bihar Megyei Tanács elnöke küldött el az országos egészségbiztosító pénztárhoz, illetve a Bihar Megyei Prefektúrához, amelyben közli, hogy tudomásul vette azt, hogy Foncea beperelte a megyei biztosító pénztárt. Popa értesítésében jelezte, hogy a megyei tanács a törvényeknek megfelelően delegált tagokat a megyei pénztár bizottságába, csakhogy ezeket a tagokat egyszer sem hívták meg a bizottság üléseire. Mindezeket figyelembe véve a megyei tanács elnöke felkéri a címzett intézményeket, hogy mihamarabb vizsgálják ki az ügyet, és hozzák meg a szükséges intézkedéseket.

A Bihoreanul hetilap beszámolója szerint Dacian Foncea, aki amellett, hogy megyei tanácsos, egy klinikahálózat menedzsere is, feljelentette a Szervezett Bűnözés- és Terrorizmusellenes Ügyészségen (DIICOT) a megyei egészségbiztosító volt és jelenlegi vezetőjét, Ionuţ Gheorghet és Luciana Dorcat, valamint az intézmény szerződéses kapcsolatokért felelős igazgatóságának vezetőjét, Mirela Lazat. Foncea azzal vádolja őket, hogy a 2015. évi kórházai szolgáltatások és pénzalapok szerződéskötésekor hátrányos megkülönböztetésben részesítették az általa menedzselt klinikákat, noha Foncea elmondása szerint ezek az egészségügyi intézmények olcsóbban kínálják szolgáltatásaikat mint az állami, és mint a többi magánklinika.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter