Bennégtek saját autójukban

Bennégtek saját autójukban
Hunyad megye – Tordas település közelében, a DN7-es országúton, egy közlekedési baleset következtében egy személygépkocsi négy utasa bennégett autójuk roncsai között.

Rosszul kezdődik az április is Hunyad megyében. Tordas település közelében egy személygépkocsi, és egy üzemanyagot szállító tartálykocsi ütközött össze. Mindkét gépjárműt beborították a lángok, ezért a Sürgősségi Helyzetek Felügyelőségének nehéz dolga volt. A tartálykocsiban több mint 37 tonna üzemanyag volt a baleset pillanatában, és bármely pillanatban felrobbanhatott. Tizenöt tűzoltó küzdött, hogy elkerüljék a balesetnél is nagyobb katasztrófát. A személygépkocsi négy utasa – három férfi és egy nő – Németországból érkeztek, és Bákó felé igyekeztek. A sofőr 28, a két másik férfi utas 57 és 58 évesek voltak. A nőt egyelőre nem sikerült azonosítani. Elszenesedett holttesteiket a tűzoltóság speciális egységének kellett kiszedni az autó roncsai közül.

A tartálykocsi sofőrje a csodával határos módon sérülések nélkül megúszta a balesetet. Elmondása szerint egy pillanat műve volt az egész. „Azt vettem észre, hogy egy nagy sebességgel robogó személygépkocsi belém jött. Olyan gyorsan történt az egész, hogy nem tudtam már elkerülni az összeütközést, amely olyan nagy volt, hogy a kabin megemelkedett velem együtt legalább egy métert.” – nyilatkozta Ioan Toader, a TIR sofőrje.

A baleset szemtanúi sokkolónak írták le a történést. „Több méteres lángok törtek fel az autók körül. Mire odaértem, valaki már hívta a 112-őt.” – nyilatkozta az egyik szemtanú. Az elsődleges vizsgálatok alapján a rendőrség szerint a személygépkocsi sofőrje elaludt a volánnál.