Bemutatták Szatmárnémetiben Észak–Magyarországot

Hidvéginé Molnár Judit átfogó képet mutatott be az északi–magyarországi turisztikai lehetőségekről
Hidvéginé Molnár Judit átfogó képet mutatott be az északi–magyarországi turisztikai lehetőségekről
Egyre több szállodával és szolgáltatással csalogatják a szatmáriakat az északi–magyarországiak Heves, illetve Borsod–Abaúj–Zemplén megyékbe. Ezeket mutatták be tegnap Szatmárnémetiben.

 

Észak–Magyarország látványosságait, szállodáit és az itt nyújtott szolgáltatásokat népszerűsítették csütörtök délután a szatmárnémeti Astoria szállodában. A Magyar Turizmus Zrt. Északi–magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága és a Magyar Turizmus Zrt. romániai képviselete által rendezett bemutatón Hidvéginé Molnár Judit, a társaság magyarországi igazgatója beszámolt többek között arról is, hogy a régiót látogatók többnyire belföldiek, a külföldi vendégek a turisták 18 százalékát teszik ki, azok többnyire lengyelországiak. „Szeretnénk a külföldi turisták arányát növelni” – mondta a regionális igazgatóság vezetője azoknak a szatmári turisztikai irodák és a sajtó képviselőinek, akik jelen voltak az előadáson. A bemutatóból ugyanakkor kiderült, hogy az észak–magyarországi régióba látogató turisták száma 2008 után csökkent. „Érezhető a krízis, 2008 óta jelentősen csökkent a turisták száma” – folytatta Hidvéginé Molnár Judit. Míg 2008–ban a turisták száma Borsod–Abaúj–Zemplén, Heves és Nógrád megyékben elérte a 700 ezret, 2010–ben ez a szám majdnem százezerrel csökkent.

Az előadáson jelen voltak egri, egerszalóki, Tokaj-hegyaljai, mezőkövesdi, felsőtárkányi, szarvaskői, demjéni, miskolctapolcai és tarcali szállodák, üdülőhelyek, borászatok, illetve turisztikai irodák képviselői is, akik a regionális igazgatóság vezetőjének előadása után tombolanyereményeket ajánlottak fel a jelenlevőknek, majd a szatmári irodák képviselőivel lehetséges együttműködésekről tárgyaltak.