Bemutatták a turizmus postakocsiját

Bemutatták a turizmus postakocsiját
A budapesti Utazás kiállításon mutatta be a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum azt a modern postakocsit, melyben a nyáron induló lovas kocsis túrák során utazhatnak majd az érdeklődők.

Impozáns, korhű megjelenéssel, ám a régi idők utazásaihoz képest jóval kényelmesebb kialakítással várja utasait a jármű. Belső tere négy felnőtt és két gyerek szállítására alkalmas. Az utastérben video és audio túravezetés menet közben érdekes információkkal szolgál az utazóknak. A két lóvontatású, sárga-sötétzöld színű, 3,5 méter hosszú, fémküllős kerekű kocsi jászárokszállási műhelyben készült.
Mint arról korábban hírt adtunk, a kastélymúzeum és a Pannon Egyetem Georgikon Kara közösen vesz részt a „Lovak világa” elnevezésű szlovén–magyar turisztikai fejlesztési programban, a postakocsit az együttműködés részeként tervezte és készíttette a múzeum. Keszthelyen és térségében négy túraútvonal várja majd azokat, akik lovas kocsival szeretnék felfedezni a környék látnivalóit.
A „Festetics-kör” elnevezésű útvonal Keszthely város határain belül kínál látványos túrát a főúri családhoz kapcsolódó látnivalók érintésével, „A Keszthelyi-hegység természeti értékeinek nyomában” nevű út a Természet Házához, a Nagymezőre és a Festetics Imre állatparkba kalauzolja el az érdeklődőket. Az egyetemi kar túrái a Gyöngyösi csárda és a betyársírok érintésével a Béke sztúpához és Zalaszántó több érdekes látnivalójához, illetve a Fenyves allén indulva a Szendrey Júlia-emlékház, a Georgikon lovarda és Fenékpuszta meglátogatásával a Kis-Balatonhoz vezetnek.