Bemutatkozik a Nagyváradi Koncert Fúvószenekar

Nagyvárad – December 10-én este hat órától a nagyváradi Városi Művelődási Házban lép fel először az amatőr és profi muzsikusokból álló Nagyváradi Koncert Fúvószenekar.

Az idén nyáron kezdődött el Nagyváradon egy rézfúvós zenekar megszervezése, de az események két hónappal ezelőtt gyorsultak fel, amikor ebből az ötletből kiindulva beindult a fúvós- és ütőhangszeres oktatás. Az oktatók és a zenészpalánták képezik a mostani Nagyváradi Fúvószenekar alapját, mely december 10-én fog bemutatkozni. Mindezt Szabó Ödön az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügzvezető elnöke, a fúvószenekar megalapításának kezdeményezője elevenítette fel a koncertet beharangozó tegnapi sajtótájékoztatón. Manyák Erik az együttes karmestere elárulta, hogy őt egy ideje bosszantotta az, hogy a városnak nincs fúvószenekara, ezért kapcsolódott be ennek a zenekarnak és az ehhez kapcsolódó oktatási tevékenységnek a megszervezésébe. Manyák kifejtette: „Nagyváradon a fiataloknak nincs lehetőségük zenekarban játszani. A városban van művészeti iskola, működik a Francisc Hubic iskola, van zene tanszék az egyetemen, de egyiknek sincs olyan együttese, amelyikben amatőrök is felléphetnének. Mi lehetőséget nyújtunk arra, hogy ide bárki bekapcsolódhasson”. A kezdményezés hiánypótló voltát jelzi, hogy az eltelt közel két hónap alatt mintegy negyvenen jelentkeztek a zenekarba. Manyák Erik felhívta a figyelmet arra, hogy nem rézfúvós, hanem fúvószenekari együttesről van szó, ami azt jelenti, hogy a rézfúvósokon kívül jelen vannak a fafúvósok is, továbbá a hangzás megteremtésében nagy szerepet kapnak az ütőhangszeresek is.

„Célunk az, hogy képviseljük a váradi közösséget, és nemcsak különböző ünnepek alkalmával, hanem kulturális, politikai rendezvényeken is” – tette hozzá. Székely István klarinétművész, tanár elmondta, hogy az együttest mind a koncertek megszervezésében, mind a hangszerek beszerzésében támogatja a megyei és a városi tanács, és kiemelte a római-katolikus püspökség segítségét is, mely megengedte azt, hogy a Szent László Gimnáziumban próbáljanak. Ugyancsak sok segítséget nyújt az együttesnek a zene tanszék, a Filharmónia és a Meloman hangszerüzlet is – tette hozzá. A zenekar bemutatkozó koncertjére december 10-én este hat órától kerül sor a nagyváradi Városi Művelődési Házban (a BRD bankfiók mellett). A repertoárban lesznek karácsonyi dalok, fúvószenekarra írt művek, jazzes melódiák, klasszikus zenei átiratok, sőt rockzenekari kompozíciók is. A hangversenyen fellép a fúvószenekar kisegyüttese is. A koncertre a a belépés ingyenes, de adományokat elfogadnak a szervezők. Akiknek érdeklődését felkeltette az együttes, és valamilyen hangszeren szeretne tanulni, jelentkezzen a varadifuvosok@gmail.com emilcímen vagy a 0741-002952 telefonszámon.

Pap István