Beleszólni az ország ügyeibe

Akt.:
Beleszólni az ország ügyeibe
Vasárnap 10 óra körül Kiss Sándor, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke feleségével együtt érkezett a nagyváradi Calimanestilor utcai Waldorf óvodában berendezett szavazókörzetbe. Miután leadta szavazatát, Kiss Sándor megyei elnök nyilatkozott szerkesztőségünknek.

– A romániai magyarság szempontjából az a tétje az elnökválasztásoknak, hogy bele tudunk–e szólni az ország dolgainak alakulásába, vagy sem. Nagyon fontos az, hogy mennyi szavazatot kapunk, nekünk ez egy visszajelzés, hogy mennyire van szükség az RMDSZ-re.Ma állandóan felvetődik a kérdés, hogy mennyire szükséges egy etnikai alapon szerveződő szövetség, párt, vagy a magyarok tagozódjanak be a román pártok valamelyikébe? Véleményem szerint mindig szükség van egy etnikai szövetségre, és a magyarságnak ezt szavazatával kell megerősítenie.

Az eredmény a lényeg

– Az, hogy a mostani elnökválasztáson két magyar jelölt is indul ösztönzi–e a románia magyarság részvételi kedvét a voksoláson? – kérdeztük Kiss Sándortól.
– Á, dehogy. Ez egyáltalán nem így van, sőt emiatt még gyengébbek leszünk. Az az esélyünk ha egyetlen jelöltet támogatunk, legyen az a személy akár a másik fél részéről, amennyiben bebizonyítja, hogy többre képes, mint mi. Azt kell támogatnia a romániai magyarságnak, akiről úgy gondolja vagy tudja, hogy minél többet tud elérni a romániai magyarság számára. Ha nem az eredmény a lényeg, akkor már semmi sem számít, jelentette ki Kiss Sándor.