Belehúznak a munkaerő-képzésbe

Belehúznak a munkaerő-képzésbe
Egy ideje az egész régióban, így Romániában, ezen belül Biharban és Váradon is téma a szakmunkásképzés fellendítése. Egyre több a munkabörze is nekik.

Újabb munkabörzét tartottak Nagyváradon a szakképzett munkaerő formálására, illetve alkalmazására összpontosítva. Az utóbbi időben egyre sokasodnak az ilyen akciók. Mint ismert, a szakmunkások képzését akarják fellendíteni mostanság az egész régióban. Egy 42 országot vizsgáló kutatás szerint világszerte csúcsokat dönt a szakemberhiány, így nálunk is nagyon keresettek a szóban forgók. Ilie Bolojan váradi polgármester szerint például mérnökből is nagy hiány van, akárcsak munkásokból. Ezért egyre inkább arra törekszenek, hogy a szakiskolák hálózatát fejlesszék, és az egyetemeket is bevonják a képzésbe. Sőt, a nagyobb vállalatok már a tanulóidő alatt megkeresik a diákokat, ösztöndíjat és későbbi munkahelyet kínálnak.

Félezren

Nos, munkahelyek témakörben volt most újabb esemény Váradon. Május 11-én a Trade centerben tartották a Mesterségek Vásárát. Ezen a 13 váradi szakiskola mutatta be oktatási ajánlatát, technikai profilokban.

Ugyanakkor az itt is tevékenykedő legnagyobb vállalatok is képviseltették magukat, főleg az ipari parkban székhelyekkel bírók. Ők a munkahelyeiket, valamint az ezt megelőző szakmai tanulmányi programjaikat hirdették. Összesen 500 látogatót eleve bebiztosítottak a rendezvényre. Ugyanis Váradról és a megye több településéről szervezetten hozták el a diákokat, főleg nyolcadikosokat, akiknek dönteniük kell mostanában, hogy milyen pályát választanak. Rajtuk kívül azonban mások, „spontán látogatók” is felkeresték tegnap az expót. A legnépszerűtlenebbek azok a standok voltak, ahol „csak” szóróanyagokat és infót akartak kínálni – a legnépszerűbbek azok, ahol a gyerekek gyakorlati bemutatókat is láthattak, például a fordászati stand. Ám a tanárok tettek róla, hogy azért mindenki körbejárjon mindent.

Szeghalmi Örs



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter