Utóbbin a szatmáriak öt év után szerepelhetnek ismét. Utoljára 2006–ban szerzett BEK–szereplési jogot az Adrian Pop, Ciprian Lăpuşte, Tardi Ottó, Csiszár Ákos felállású SK, akkor az első meccset elbukták. Abból a négyesből csak Pop maradt a szatmáriak mostani bajnokcsapatában, ő Árkosi Bertalannal, Szilágyi Adriannal és Nagy Lehellel oldalán küzd majd egy rendkívül kedvezőtlen pozícióból. „Románia örökölte a tavalyi BEK–résztvevő pozícióját. 2010–ben a Nagyváradi VSK az utolsó, 22. helyen zárt. Csak akkor léphetünk előrébb, ha valamely ország visszalép, de erre kevés az esély. Így az első meccset a tavalyi 11. ország együttesével kell majd vívjuk. Ha azt a meccset nyerjük, akkor a legjobb 16 közé jutunk, és az már egy szép eredmény lenne” – mondta Csiszár Ferenc, az SK edzője.
Szatmári BEK–résztvevő csapat utoljára a 90–es években tudott a legjobbak közé jutni. A Bodóczi Miklós, Szabó Rudolf, Andrási Tibor, Marcel Savaniu felállású SK akkor az elődöntőbe jutásért vívót mérkőzést vesztette el, így a legjobb nyolc között zárt. „Nem lenne helyes a mostani csapatot az akkorival viszonyítani. Akkor nagyon erős kvartettje volt Szatmárnak. A mostani fiúk is jók, de nem várhatjuk el tőlük a lehetetlent” – mondta Csiszár.