BÉKE-találkozó volt Érmihályfalván

BÉKE-találkozó volt Érmihályfalván
A cím sugallata ellenére nem hadügyi vagy politikai megbeszélés volt szombaton Érmihályfalván, hanem a Berettyó-menti és Érmelléki Közművelődési Egyesület (BÉKE) tartotta bemutatkozó találkozóját a városi könyvtárban.

A rövidített nevén BÉKE tavaly decemberben alakult meg Margittán, írókat, költőket, képzőművészeket, helytörténészeket tömörítve a régióból, akik békés eszközökkel aktiválnak szülőföldjük gazdagítására. A szervezetnek több érmihályfalvi tagja is van, az egyik alelnöki tisztet Boros József ny.tanár tölti be, aki ezúttal a szervezői és alkalmi műsorvezetői tisztet is ellátta a Máté Imre Városi Könyvtárban. Mint elmondta, egyfajta bemutatkozó összejövetelről van szó, melyen az érdeklődők megismerkedhetnek a jogilag is bejegyzett szervezet tagjaival, céljaikkal, munkájukkal. Mindezek előtt a GGG Irodalmi Stúdió négy tagja – Király Nóra, Tóth Judit, Felvinczi Fanni és Kardos Nikolett – mutatott be énekes-verses összeállítást, majd az egyébként 7 fős Bartók Béla Citerazenekar három tagja – id.Lupsa János, Török Sándor, Szabó Ákos – katonadalokat adott elő, demonstrálva egy kicsi szeletet a sokszínű a helyi kulturális életből.

Biztos támpont

A továbbiakban Nyakó József polgármester köszöntötte a megjelenteket, a városvezetés kötelességének nevezve, hogy támogassa az alkotókat, előadókat. Ennek aláhúzására megemlítette, hogy a Móka színjátszó csoport éppen ez időben az önkormányzat támogatásával Sopronban tartózkodott egy színházi találkozón (erről később beszámolunk.) “A lélektorzító hétköznapok között kellenek az ilyen ünnepi alkalmak és az ilyen ‘békés’ szervezetek, melyek a világ jobbításán szorgoskodnak”, fogalmazott az elöljáró. Tőtős Norbert ügyvezető elnök a BÉKE megalakításáról, céljairól beszélt röviden, majd bemutatkozásra kapott lehetőséget a szervezett legújabb és egyben egyetlen költőnő tagja, a helyi Sillye Judit, aki 2013-ban megjelent kötetéből olvasott fel. Elmondta egyebek mellett, hogy első versei a harangszóban, illetve a Bihari Napló egykori művészeti mellékletében jelentek meg, az Érmellék egyszerű emberének “mindennapi zsenialitása” pedig ma is biztos támpontot jelent számára.

Bemutatkozások

Ezek után a BÉKE helytörténészei kaptak szót. A helyi Kovács Rozália az 525 éves harangról tartott rövid előadást, a helytörténészek frappáns meghatározását is közkinccsé téve: olyanok ők, mint a süket ember, fel nem tett kérdésekre adnak válaszokat. Utána Seres Erzsébet ny.pedagógus Bályok monográfiáját ismertette.
A micskei Gavallér Lajos tiszteletes által hozott kiadványok címeinek felsorolása és kétmondatos ismertetője is már felért egy előadással. Mint elmondta, 2002-ig semmi nem jelent meg Micskéről, ám az utána útjára indított Micskei füzetek-sorozat mára már kéttucatnyi darabot számlál és a sor még folytatódni fog. Tőtős Norbert Margitta épített örökségéről és a város híres szülötteikről szóló kiadványait mutatta be, ugyanakkor a jelen nem volt BÉKE-tagokról is szólt néhány bemutató szót. A találkozó beszélgetéssel zárult.

Filmvetítés

Tőtős Norberttől megtudtuk: a következő, nagyobb szabású BÉKE-akció november 4-én és 5-én lesz Margittán, amikor megemlékeznek Horváth Imre költő születésének 110. évfordulójáról. Ez alkalomból levetítik majd azt a 2006-ban Nagyváradon is forgatott Bolondok éneke című filmet, melyben Horváth Imrét Eperjes Károly alakítja.

Rencz Csaba



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter