Bekamerázzák a „NATO-tömbházakat”

Bekamerázzák a „NATO-tömbházakat”
Nagyvárad – Nyolc kamerát szerelnek fel Várad-Velencén az ún. NATO-tömbházakban, ahol túlnyomó többségükben romák laknak. Sok ugyanis a feljelentés.

Összesen maximum 60.000 lejt fog fizetni a nagyváradi Közösségi Rendőrség azért a megfigyelőrendszerért, amelyet Váradon az úgynevezett NATO-tömbházakban, valamint a Gutenberg utcai hajléktalanszállón fognak felszerelni. Azzal magyarázzák a zömmel romák által lakott tömbházak, valamint a menedékhely bekamerázását, hogy egyre több feljelentés érkezik a rendőrségre a térségben elkövetett különböző bűncselekményekről. A bűnüldözők szerint például a Voltaire utca kifejezetten veszélyessé kezd válni. A leggyakoribb ott a zsebtolvajlás és a rablás, hetente érkeznek panaszok a rendőrségre. Ami a menhely bekamerázását illeti, az a létesítmény vezetője szerint is szükséges.

Áprilistól aktív

A költségekkel kapcsolatban ellentmondó hírek keringenek a városban. Egyesek szerint a projekt 60.000 lejt vesz majd ki a város költségvetéséből, mások szerint 108.800-at, mégpedig az önkormányzat által életre hívott közösségi rendőrségen keresztül. Megkérdeztük Petri Csillát, az önkormányzat sajtóosztályának munkatársát, hogy mi az igazság az ügyben. Elmondta: közvetlenül az önkormányzat költségvetéséből különítettek el pénzt a projektre, mégpedig 60.000 lejt. Közbeszerzési eljárást hirdettek, így ha olcsóbb ajánlatot kapnak a nyolc kamerát magában foglaló rendszerre, akkor természetesen kevesebből fogják megoldani.

A kamerákat április közepén fogják felszerelni. A Mărgăritei, a Gutenberg és a Voltaire utcákon lesznek ilyenek. A rendszer a hajléktalanszállót is figyeli majd, sőt érdekesség, hogy ez utóbbi létesítmény egyik termében lesznek majd a szerverek, s ott fogják figyelni a kamerák által sugárzott képeket a közösségi rendőrök. Az első három hónapban folyamatosan nézi majd valaki a képernyőket, miközben a képeket non stop rögzítik is. A továbbiakról ezt követően döntenek majd.

A közösségi rendőrök vezetője, Crăciun Leucea azt nyilatkozta, az adott zónában a koldusokat is figyelemmel kísérik majd, akiket a felvételek alapján össze fognak gyűjteni és a Gutenbeg utcai menedékhelyre fognak szállítani. Ott – az ígéret szerint – pszihológus és szociális munkás segítségét igényelhetik majd. Leucea egyébként hozzátette, hogy a koldusok száma az utóbbi hetekben folyamatosan nő, ezért már e hónap elejétől két váltásban járőröznek a közösségi rendőrök. Szintén újítás, hogy hétvégéken is razziáznak, szerdánként és csütörtökönként pedig a rendőrséggel közösen járőröznek.