Beindult a fűtés Nagyváradon, kezdődhet a takarékoskodás

Beindult a fűtés Nagyváradon, kezdődhet a takarékoskodás
A múlt héten beindították a fűtést Nagyváradon és Váradszentmártonban. Ez azt jelenti, hogy a lakosok meg kell húzzák a nadrágszíjat, ugyanis mostantól kezdve ugrásszerűen megnőnek a rezsiköltségek.

 

A múlt héten indították el a fűtésszolgáltatást a megyeszékhelyen és a szintén a váradi hőerőműhöz csatlakoztatott Váradszentmártonban. A rendszer beindítása nem ment zökkenőmentesen. Mint azt Dan Creţu, a Hőszolgáltató Vállalat kereskedelmi igazgatója lapunknak elmondta, a tegnapi nap folyamán hét hőközpontnál voltak problémák, amelyek miatt az ezekhez a központokhoz tartozó fogyasztóknál nem volt fűtés. Az Őssi lakónegyedben lévő 513. és 514. számú hőközpontoknál vasárnap meglehetősen komoly meghibásodásokat fedeztek fel, ezért ezeket a központokat leállították. Creţu kifejezte reményét, hogy mára már helyreáll ott a fűtésszolgáltatás. Elmondta azt is, hogy a 136., a 849. és a 119. számú hőközpontok javítási munkálatait már pénteken be kellett volna fejezni, ehelyett azonban a kivitelezők további veszteségeket észleletek a hálózatban, úgyhogy most újra kell ellenőrizni a csöveket. Másik két hőközpontnál, a 820. és a 604. számúaknál vasárnap fejezték be a javítási munkálatokat, tegnap történt meg a hálózat feltöltése, és ma már remélhetőleg az ezekhez a hőközpontokhoz csatlakozott fogyasztók is érzik a meleget az otthonukban. A 308. számú hőközpontnál is meghibásodást észleltek, ennek kijavítása zajlik. Creţu hozzátette, hogy amint befejezik a folyamatban lévő javításokat, leállnak a hálózatfelújítási munkálatokkal, amelyeket csak jövő tavasszal folytatnak.

Leválasztás

Egy város gazdasági helyzetének nem hivatalos, de nagyon is beszédes mutatója az, hogy mennyien csatlakoztatják le otthonukat a központi fűtéshálózatról, hiszen ez szinte kizárólag gazdasági-pénzügyi okok miatt történik. Nagyváradon a 2000–2017 időszakban több száz lecsatlakoztatás történt, tudtuk meg Dan Creţutól, aki hozzátette, hogy jelenleg Nagyváradon mintegy 68 ezer lakás van rácsatlakoztatva a hálózatra. Az igazgató kiemelte, hogy minden lecsatlakoztatás illegálisnak minősül. Hangsúlyozta, hogy 2006 előtt sem hagyta jóvá a Hőerőmű a leválasztásokat, de akkor még nem volt törvényi keret ennek megakadályozására. Ma már létezik erre szabályozás, ami kimondja, hogy az egységes fűtési övezetben tilos lecsatlakozni a központi fűtési hálózatról, ez azonban nem akadályozta meg azokat, akik a pénzspórolás reményében ezt mégis megtették, mert a bírság összege olyan kicsi, hogy az nem rettentett el senkit. Ezért egy másik, sokkal hatékonyabbnak tűnő módszert vetettek be: a lakótársulások egész egyszerűen nem veszik figyelembe azt, ha egyik-másik lakó leszerelte a fűtőtesteket az otthonában, hanem a lakás felületét és az eredeti tervek fűtéshálózatát alapul véve kiszámolják a hőenergia-fogyasztást ezekre a lakásokra is, tehát a leválasztott lakások tulajdonosai vagy bérlői ugyanúgy fizetik a fűtést, mint a többiek. Ennek hatására csak a múlt héten húsz visszacsatlakoztatási kérelem érkezett a Hőszolgáltatóhoz, mondta Creţu, hozzátéve, hogy amint az időjárás megengedi, néhány órára leállítják a fűtést azoknál a lakótársulásoknál, ahol vissza kell csatlakoztatni egyes lakókat, de elképzelhető az is, hogy már nem fogják tudni ezt a munkát elvégezni. Ez azt jelenti, hogy a pechesek egész télen fizetik majd a fűtést, miközben ülnek a hideg lakásban…

Egy halvány remény marad még számukra: az indián nyár. A kereskedelmi igazgató ugyanis elmondta, hogy amennyiben felmelegszik az idő annyira, hogy nem teljesülnek a fűtésszolgáltatási feltételek, akkor minden bizonnyal le fogják állítani a fűtést.

 

Nem lesz kiugróan magas fűtésszámla

A megkezdődött fűtésszezon sokak számára időszerűvé teszi a kérdést: mekkora lesz a fűtésszámla? Sokakat megnyugtathat az, amit Dan Creţu, a Nagyváradi Hőszolgáltató Vállalat kereskedelmi igazgatója mondott lapunknak: a vállalat az idén felhagy a korábbi években nagy elégedetlenséget szülő eljárással, hogy a téli ünnepekre való tekintettel december utolsó két hetében már nem olvasta le a fogyasztást, ehelyett januárban számlázta ki a fűtést harminchét napra, aminek eredményeképpen nagyon megugrott a rezsiköltség abban a hónapban. Creţu azt ígérete, ügyelni fog arra, hogy a számlázási időszak ne haladja meg a 30–32 napot. Az igazgató felhívta a figyelmet egy alternatív fizetési módozatra is. Ennek lényege az, hogy a fűtésszezonban elfogyasztott hőenergia értékének egy részét a nyári hónapokban lehet kiegyenlíteni. „A novemberi fűtésszámla hatvan százalékát a fogyasztó kifizeti decemberben, a fennmaradó negyven százalékot pedig májusban, a decemberi számlának a hatvan százalékát fizeti januárban, a negyven százalékát júniusban és így tovább” – magyarázta Creţu, elárulva, hogy körülbelül kétszáz lakótársulás döntött emellett a fizetési mód mellett.

Kevés támogatás

A váradi fűtésszámlák azért is magasak, mert a váradi önkormányzat által nyújtott támogatás országos összevetésben nagyon kicsi annak ellenére, hogy a hőenergia előállítási költsége itt az egyik legalacsonyabb az országban, 328 lej/gigakalória. Bukarestben például az önkormányzat 235 lej/gigakalória összeggel támogatja a lakossági fogyasztást, így a fővárosiak csak 163 lejt fizetnek gigakalóriánként, míg Nagyváradon a támogatás összege mindössze 49,63 lej, a lakossági hőenergia-ár pedig 276 lej/gigakalória.

Pap István

Címkék: ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .