Begyűjtik az elekromos hulladékokat

Begyűjtik az elekromos hulladékokat
Nagyvárad- A nagyváradi Polgármesteri Hivatal műszaki igazgatósága október 29. és november 3. között szervezi meg a háztartási elektromos és műszaki cikkek elszállítását.

E célból óriás konténereket helyeztek el a város hat pontján, képünk a Gyermekkórház előtti parkolóban levőről készült. Mint látható, csekély az érdeklődés a lakosság részéről, legalábbis erre utal az a tény, hogy egyetlen gépet sem láttunk a gyűjtőhelyre kitéve. Összegző felmérést az akció lezártát követően készít a hivatal.

Érmihályfalván is gyűjtik

Érmihályfalva Polgármesteri Hivatala értesíti a lakosságát, hogy szombaton, november 3-án kerül sor a városban az elektromos hulladékok begyűjtésére. Indrie Ovidiu mérnöktől, az elöljáróság környezetvédelmi szakemberétől megtudtuk, hogy az akció része az országos programnak. Reggel nyolc órától kezdik meg összeszedni a házak elé kitett, már nem használt elektromos kacatokat (hűtő- és mosógépek, vasalók, tea- és kávéfőzők, monitorok, tévék, rádiók, kenyérpirítók, stb.). A szállító jármű minden utcán egyszer halad el, a begyűjtésért és az elszállításért nem kell fizetni.

Kapcsolódó cikk:

  • Marosvásárhelyen is begyűjtik az elektromos hulladékokat


  • 0Hozzászólás

    Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

    Még 1000 karakter