Befolyásolnak majd az adó mértékével

Eduard Florea és Sorin Iacob a tegnapi sajtótájékoztatón. A szerző felvétele
Eduard Florea és Sorin Iacob a tegnapi sajtótájékoztatón. A szerző felvétele
Ötszörösére nőhet az útfelbontással járó munkálatok után fizetendő illeték, hangzott el a közvitára bocsátott, helyi adókra és illetékekre vonatkozó tervezetről szóló sajtótájékoztatón.

A jövő évi adókra és illetékekre vonatkozó tervezetet hétfőn bocsátották közvitára, november 24-ig lehet módosító javaslatokat tenni, november 23-án egy közvita is lesz a témában – mondta el Eduard Florea, a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal gazdasági igazgatója a tegnapi sajtótájékoztatón. A tervezet egyik célja, hangzott el, hogy az adók és illetékek befizettetése egy befolyásoló, irányt adó, helyesbítő módszerként működjön. Azaz kedvezményeket és mentesítéseket nyújtanak majd bizonyos tevékenységek stimulálása céljából, más esetben pedig, az ellenkező hatás eléréséért megnövelt adókat és illetékeket vetnek ki.

Például adókedvezményt nyújtanak majd az ipari parkban tevékenykedő, illetve a 250 ezer eurót meghaladó értékű építkezésekbe beruházó cégeknek, amennyiben több mint öt munkahelyet is teremtenek ezzel, hangzott el.

Viszont a szolgáltatók számára ötszörösére növelték azt az illetéket, melyet útfelbontással járó munkálatok után kell fizessenek. Például egy bekötésért eddig száz lejt, a tervezet szerint pedig jövő évtől 500 lej körüli összeget kell fizetniük, az utca hosszában elhelyezendő, hosszanti útfelbontást szükségessé tévő hálózatok esetében pedig kilométerenként 5500 lejt az eddigi 1100 lej helyett. Ez jobbára a fűtés, víz, gáz, áram és telefon szolgáltatókat érinti, melyek, mint elhangzott, gyakorta, miután feltörték az utakat, nem gondoskodtak a megfelelő rendbetételről. Az ennek nyomán begyűlt összeg a javítási alapba kerül, s ebből javítják majd ki a munkálatokat ahol szükséges, mondta el a gazdasági igazgató.

Neumann Andrea

Címkék: , ,