Befejeződött a Lorántffy gimnázium felújítása

Befejeződött a Lorántffy gimnázium felújítása
Több mint két év után befejeződött a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium épületének felújítási munkálatai, amelyet a Regionális Operatív Program keretében finanszíroztak.

A nagyváradi önkormányzat közleményében tudatja, hogy a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium uniós pénzekből támogatott renoválása befejeződött. A diákok az új tanévtől kezdve teljesen felújított osztálytermekben tanulhatnak, amelyeket európai normáknak megfelelő berendezésekkel, modern taneszközök és felszerelésekkel láttak el – áll a közleményben. A Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium felújítására és korszerűsítésére a Regionális Operatív Program 2007-2013 által támogatott A szociális infrastruktúra jobbítása elnevezésű projekt keretében került sor. A nagyváradi önkormányzat által megkötött finanszírozási szerződés összértéke 7 639 527,16 lej (áfával) volt, amelyből 6 009 453,10 lej vissza nem térítendő támogatás. A felújítás során viszont ennek az összegnek csupán 48 százalékát költötték el, vagyis 3 665 986,70 lejt (áfával).

Kimaradt néhány dolog

A felújítás befejezésével kapcsolatban megkérdeztük Szabó Zsuzsannát, a Lorántffy gimnázium igazgatónőjét is. Elmondta, hogy a felszerelések folyamatosan érkeznek az iskolába. „A felújítással elégedett vagyok, ami a tervekbe bele volt foglalva azt a kivitelező cég hiánytalanul elvégezte, az egy más kérdés, hogy egy pár dolog felújítása kimaradt a tervekből, mint például a díszterem ablakainak és a folyosó lambériájának kicserélése, viszont azokat a munkálatokat, amelyek nincsenek betervezve a cég nem végezhette el”-mondta el az igazgatónő. A városháza közleményében részletezi, hogy a beruházás során milyen munkálatokat végeztek el az épületen: 4.631,8 négyzetméter beépített területet újítottak fel, modernizáltak két év és négy hónap alatt, új bútorokat, taneszközöket és felszereléseket, két modern videoprojektor vásároltak az oktatás minőségének növelése érdekében, valamint az iskolát akadálymentesítették, a bejárathoz rámpát szereltek, az épületbe pedig egy liftet, amelyet a mozgáskorlátozottak használhatnak majd.

Nagy Noémi



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter