B–dívizós Európa–bajnok Fleşeriu csapata

B–dívizós Európa–bajnok Fleşeriu csapata
Először nyert B–dívizós Európa–bajnokságot Románia 18 éven aluliak női kosárlabda–válogatottja, ez sikerült a Dan Fleşeriu edző által felkészített csapatnak, Temesváron.

A Szatmárnémeti Városi Sportklub alkalmazásában levő szakvezető által vezetett nemzeti együttes rendkívül szoros mérkőzésen 63–61 arányban verte Hollandia válogatottját. Az már korábban eldőlt, hogy Románia, döntős csapatként kvalifikálta magát az A–osztályba, viszont korábban még soha nem tudta megnyerni a tornát a „trikolór” együttes. Az európai elittől Magyarország és Lettország búcsúzott, velük cserél helyet Románia és Hollandia nemzeti együttese.
„Nagyon nehéz volt az egész torna. A felkészülés idején ugyanis sorozatban kilenc barátságos meccset vesztettünk, ezután pedig nehéz volt felrázni a lányokat. Ezzel szemben az erőnléti felkészülés jól sikerült, és a tornán is bejött minden, amit akartam. Fegyelmezetten játszottak a lányok, és minden úgy sikerült, ahogy kellett” – mondta lapunknak Fleşeriu, aki ezután már többet foglalkozhat majd a VSK csapatával is. „Nyilván, napirenden voltam a szatmári csapatom játékoskeretének az alakulásával is. Sajnos, kevesebb időm volt ezzel foglalkozni, de most erre fogok összpontosítani. Az biztos, hogy a következő tíz napban nem szeretnék sportterem közelébe sem kerülni (mondta mosolyogva az edző – szerk. megj.). Így lesz időm egyeztetni Éles Péterrel (a VSK női kosárlabdacsapatának menedzsere – szerk. megj.) a csapattal kapcsolatos kérdésekben” – tette hozzá a szakvezető. Elmondta, a keret összeállítását nagyjából már ismeri, viszont a nyilvánosságra hozott két név mellett (Orosz Andreea, Kailey Klein) nem kívánt újabb kosarasok kilétét elárulni. „Helytelen lenne a tavalyi együtteshez hasonlítani a VSK most alakuló kosárlabdacsapatát. Láttuk, a hangzatos nevek nem hozták meg a várt eredményt. Ahhoz képest még a 2008/09–es csapat is jobb volt. A 2010/11–es együttest inkább utóbbihoz hasonlítanám, és remélem jobb lesz. Másfél, legtöbb két hónapon belül szerintem összeforr majd az új csapat, és igazán jók leszünk” – folytatta Fleşeriu.