Bátyja a törvényszéket vádolja, Hága vizsgálatot rendelt el

Szlobodan Milosevics bátjya a hágai nemzetközi bíróságot okolja az egykori jugoszláv vezető haláláért.

Szerinte még élne öccse, ha egy moszkvai kórházba kerülhetett volna. Hágában emlékezetettek, hogy hollandiai kezelést engedélyeztek, de nem élt a lehetőséggel Milosevics.

Milosevics nekrológ
Milosevicset a “Balkán hentesének” is nevezték, és ő volt a megtestesítője a hidegháború utáni őrült nacionalizmusnak. Olyan indulatokat szított, amelyek nyomán több, mint 200 ezer ember halt meg, több mint 3 millióan pedig földönfutóvá lettek, a jugoszláv gazdaság pedig romokban hevert. Ennek ellenére nem kért bocsánatot a Horvátországban, Boszniában és Koszovóban elkövetett tetteiért, ahol szörnyű mészárlást hajtott végre a horvátok és muzulmánok ellen a nagyobb Szerbia reményében – írja az AFP hírügynökség.

Boriszlav Milosevics, a korábbi Jugoszlávia oroszországi nagykövete úgy nyilatkozott az Interfax hírügynökségnek: a nemzetközi törvényszék a felelős a tragédiáért, mivel a bíróság év elején visszautasította a kérést, hogy Milosevics Moszkvában kezeltethesse szívproblémáit és magas vérnyomását.

Az orosz parlament alelnöke, Ljubov Szliszka ugyancsak elítélte a kérelem megtagadását. Úgy vélte, akik elutasították Milosevics moszkvai gyógykezelését, azoknak le kellene mondaniuk – nyilatkozta a Ria-Novoszti hírügynökségnek. Szerinte ezzel ugyanis megtagadták a korábbi elnök jogát az élethez. Közben az orosz külügyminisztérium is sajnálkozott, amiért a törvényszék nem engedélyzte az egykori jugoszláv elnök moszkvai gyógykezelését.

A hágai bíróság visszautasította a vádakat. Christian Chartier szóvivő úgy nyilatkozott, a törvényszék a legnagyobb gondosságal jár el a vádlottjai esetében és külünösen így volt ez Miloseviccsel. Habár a moszkvai gyógykezelését visszautasították, felajánlották neki a holland gyógykezelés lehetőségét.

A 64 éves egykori politikust szombat reggel holtan találták hágai cellájában, az ágyban. Az őrök azonnal riasztották az orvosokat és az őrparancsnokságot – áll a hágai bíróság közleményében.

Solana és Strarw szerint a jövőbe mutathat Milosevics halála

Az Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője azt reméli: Szlobodan Milosevics halála segít Szerbiának, hogy a jövőbe tekintsen. Javier Solana erről az Európai Unió és a Balkán külügyminisztereinek tanácskozásán beszélt.

A brit külügyminiszter hasonlóan nyilatkozott. Jack Straw a salzburgi külügyminiszteri tanácskozáson kifejtette: bízik abban, hogy Milosevics halála segít tisztázni a múltat, ami az egyetlen mód arra, hogy megfelelően nézzenek szembe a jövővel.

Jogi tanácsadója szerint megmérgezhették

Szlobodan Milosevics jogi tanácsadója szerint nem kizárt, hogy védencét megmérgezték a hágai börtönben.

Zdenko Tomanovics szombaton újságírók előtt azt állította, hogy az egykori jugoszláv vezető korábban azt mondta neki, többször is megkísérelték már ezt.
Hozzátette: miután beszélt a volt elnök családjával, úgy döntöttek ragaszkodnak ahhoz, hogy a boncolást ne Hágában, hanem Moszkvában végezzék el”.

Hivatalosan Tomanovics nem védte Milosevicset a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt, mivel az egykori jugoszláv elnök maga látta el védelmét.

A szerb miniszterelnök vizsgálatot követel

A szerb miniszterelnök, Vojilslav Kostunica közölte: részletes jelentést vár Szlobodan Milosevics haláláról.

A hágai bíróság eközben azt közölte: nincs jele annak, hogy az egykori jugoszláv vezető öngyilkos lett volna, de a természetes halál sem bizonyított még, későbbi vizsgálatok fognak választ adni arra, hogyan hunyt el Milosevics.

Az egykori jugoszláv elnök boncolását és toxikológiai vizsgálatát már elrendelte a hágai törvényszék.

Sajnálják, hogy büntetés nélkül halt meg

A NATO főtitkára szerint Szlobodan Milosevics halála megfosztotta a a Balkánt az igazságtól. Jaap De Hoop Scheffer közleménye szerint ez szerencsétlen fordulat a balkáni háború áldozatainak. Véleménye egybecseng a bosnyák, a horvát, a szerbia-montenegrói, és az albán elnökével.

A szrebrenicai mészárlás áldozatainak hozzátartozói sajnálják, amiért Milosevics meghalt, és így sosem kell már felelnie gyilkosságaiért. “Szomorú hír volt ez az áldozatoknak és az igazságnak” – vélte a boszniai hárompárti elnökség muzulmán elnöke. Szulejmán Tihics szerint “úgy fognak Milosevicsre emlékezni, mint egy gazember politikusra, aki több ezer ember szenvedéséért volt felelős. Ő volt az első államfő, akit népírtással vádoltak meg”.

A horvát elnök ugyancsak sajnálkozott, amiért Milosevics az ellene hozott ítélet előtt halt meg. “Szégyen, hogy nem érte meg a tárgyalás végét, és így nem kapta meg megérdemelt büntetését” – mondta Stipe Mesics.

A szerbia-montenegrói elnök is panaszkodott, Szlobodan Milosevics idő előtti halála miatt, és így elkerülte a belgrádi igazságszolgáltatást. Vuk Draskovics azt állította, hogy az egykori jugoszláv vezető sok ember meggyilkolására adott parancsot, többek közt az övére is.

Az egykori jugoszláv elnök halálát Isten igazságos ítéletének nevezte az albán miniszterelnök. Sali Berisha szerint a hír sokaknak megnyugvást fog adni. Úgy vélte a “balkáni mészáros” okozta a modern történelem legnagyobb tragédiáját a bosnyákok, albánok és horvátok számára.