Basescu nem írja alá a román kormány IMF-hez intézett szándéklevelét

(MTI) – Traian Basescu román államfő nem írja alá a bukaresti kormánynak a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) intézett szándéklevelét, mert nem ért egyet az üzemanyagra pótlólagosan kivetett jövedéki adóval.

Ezt Basescu maga jelentette be hétfőn egy nyilatkozatban, amit élőben közvetítettek a román hírtelevíziók. A román kormány literenként hét eurócenttel növelné január 1-jével az üzemanyag jövedéki adóját, az ebből befolyó pénzt autópálya-építésre használná.

Basescu nem ért egyet ezzel az intézkedéssel, mert a jövedéki adó már egy korábban megállapított ütemezés szerint is nő, és mindez az üzemanyag túlzott drágulásához vezet, ami Basescu szerint megállítja a román gazdaság növekedését.

Az IMF igazgatótanácsának decemberben kellene jóváhagynia a szándéklevelet. A levél tartalmáról a román kormány november elején állapodott meg az IMF bukaresti küldöttségével a Románia által megkötött újabb, összesen mintegy 4 milliárd euró elővigyázatossági hitelszerződés keretében tartott első felülvizsgálati látogatás alkalmából. A hitelt fele-fele arányban biztosítja az IMF és az Európai Bizottság.

Basescu elmondta, hogy az IMF decemberben jóváhagyhatja a szándéklevelet, ha vállalja, hogy csak a kormánnyal folytat tárgyalásokat. Amennyiben nem – magyarázta – januárban az amúgy is esedékes soron következő felülvizsgálati látogatás alkalmából újratárgyalhatók a feltételek.

Liviu Voinea költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter a Mediafax hírügynökségnek hétfőn este elmondta: az IMF igazgatótanácsa ilyen körülmények között nem fogja napirendre tűzni a szándéklevél jóváhagyását, mert azon szerepelnie kell az államfő aláírásának is. Voinea szerint a hitelmegállapodás ettől még érvényben marad.

Basescu korábban már figyelmeztette a kormányt, hogy amennyiben nem mond le a pótlólagos jövedéki adóról, nem írja alá a jövő évi állami költségvetést sem, ami jelenleg még a parlament asztalán van. Victor Ponta miniszterelnök elvetette az államfő javaslatát, ezután döntött Basescu a szándéklevél elutasításáról.