Băsescu: Nagyon valószínű, hogy jelöltetem magam

Băsescu: Nagyon valószínű, hogy jelöltetem magam
‘Nagyon valószínű’, hogy jelölteti magát a parlamenti választásokon – nyilatkozta vasárnap este a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke, Traian Băsescu a B1 TV-nek. Hozzátette ugyanakkor, döntése annak a szociológiai felmérésnek az eredményétől függ, amely azt hivatott kideríteni, hogy pártja számára ‘hasznos-e vagy sem’ jelölése.

“A párt szerint hasznos vagyok, de én szeretnék erről tudományos megerősítést is kapni’ – mondta Băsescu.

Hozzátette, úgy véli, hogy az általa felhalmozott tapasztalat Románia hasznára válhat ‘nemcsak egy párt létesítése által, de hivatalos politikai tevékenység révén is.’

Arra a kérdésre, hogy az utóbbi időben felmerülő vitatémák rontottak-e közéleti megítélésén, Băsescu igennel válaszolt: ‘Egyértelműen igen, tizenkét éven át kemény véleménykülönbségek kereszttüzében voltam. Nem vagyok egy kezdő politikus’ – mondta, hozzátéve, ennek ellenére jelölése mellett szól az, hogy óriási tapasztalattal rendelkezik, amelyet továbbra is hasznosítani szeretne.

Băsescu elmondta, pártja péntek estig 221.000 érvényes aláírást gyűjtött össze, további százezer érvényességét pedig még le kell ellenőrizniük.

Hozzátette, a Népi Mozgalom Párt kereszténydemokrata színezetű, az Európai Néppárt teljes jogú tagja, ‘tehát egy jobbközép párt.’

AGERPRES /(RO-szerző: Sorin PENEŞ, szerkesztő: Diana DUMITRU, HU – szerkesztő: TOFÁN Imola)

www.agerpres.ro



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter