Barokk és romantikus kompozíciók a hangversenyesten

Nagyvárad – A csütörtöki koncert szólistája Fátyol Rudolf hegedűművész volt, karmestere pedig a spanyol Alfonso Saura. Elhangzott Bach két koncertje, valamint Rahmanyinov szimfóniája.

A műsor első felében hallgattuk meg Johann Sebastian Bach két ismert hegedűkoncertjét Fátyol Rudolf hegedűművész kiváló tolmácsolásában. Ezeket a koncerteket Bach 1720 táján Köthenben komponálta. Olasz mesterek stílusát fejleszti tovább, főként a Vivaldiét. Részben drámai erőteljességgel aknázza ki a tutti és a szóló párbeszédes voltát, egyben előkészíti a koncertműfaj szimfónikus egységét. A Janus-arcú kompozíciók távlatokat nyitnak. Az a-moll versenymű (BVW 1041) olaszos hatású, s már ellenpontozó jellegű szólamát igen közvetlenül mintázta meg Fátyol Rudolf, ráéreztetvén a mű költői tartalmára, elmélyültségére, töprengő vívódására. Jól érzékeltette a fény és árnyék ellentétét, visszafojtott érzelmességét. Különösen megindító volt annak a párbeszádnek az előadása, amelyet a II. tételben élvezhettünk. A III. tétel kirobbanó vídámságát fegyelmezetten, mértéktartóan tolmácsolta. Az E-dúr koncert mesteri motivikus építkezését derűs, pompázó fényét, de különösen a II. tétel vergődően fájdalmas énekét, elégikus vallomását, visszafojtott bánatát bensőségesen hozta felszínre. A III. tétel friss életörömet sugárzó zenéjét is a maga szépségében tárta fel. A vonósegyüttes és a csemballót helyettesítő szintetizátor alkalmazkodó, szép játékát is kiemelhetjük. A vendégművész előadása nagy sikert aratott.

A műsor második felében a Váradon először megszólaló Szergej Rahmanyinov II. e-moll szimfóniáját Alfonso Saura spanyol vendégkarmester vezényelte. A művet 1908-ban mutatták be, amelyet a szerző Szergej Tanyejevnek ajánlott. A műben szoros kapcsolat fedezhető fel Csajkovszkij szimfonikus felfogásával, amelyben helyet kap a művész sajátos, egyéni felfogása is, valamint a Borodin által kifejlesztett epikus stílussal való rokonság is. A műben gondolatilag a humanista eszmeiség jut kifejezésre, amelyben kifejezésre jut a világos elemek harca a fenyegető tragikummal. A karmester partitúra nélkül, a művet jól ismerően vezette a nagyváradi filharmonikusokat, rendkívül érzékenyen irányította együttesünket. Újra felfedeztette a melodikus alapeszmét, a romantikus szenvedélyt, valamint a drámaiságot vagy a II. tétel indulószerű motívumát. A lassú III. tétel melodikus szépségét, mély költőiségét érzékletesen hozta felszínre, míg a befejezés ünnepi hangulatát, lendületét, s az emocionális erővel kibontakozó finálét a maga megragadó voltában élvezhettük. A zenekar teljesítménye nagy sikert aratott a népes hallgatóság körében.

Tuduka Oszkár