Bárki kiléphet a felújítási projektből

Bihar megye – 102 millió euró értékű vízhálózat felújítási projekt megvalósítását kezdik meg még az idén tizenkét Bihar megyei településen. Ezek közül Bihar község részvétele még kérdéses.

A nagyszabású vízhálózatfelújítási beruházásról Ilie Bolojan Nagyvárad polgármestere és Ovidiu Gavra a Nagyváradi Vízművek igazgatója számolt be tegnap a sajtűnak a vállalat nagyváradi székhelyén. A  polgármester elmondta, hogy január végén kezdődik el a versenytárgyalás tizennégy olyan munkálatra, melyek közül öt Nagyvárad területén, kilenc pedig a programban részt vevő, a nagyváradi Metropolisz övezethez tartozó hét Bihar megyei településen fog elkezdődni. „Ha minden megfelelően halad, akkor Nagyváradon három-négy hónapon belül elkezdődhetnek a munkálatok” – jelezte Bolojan. A polgérmester jelezte, hogy Nagyváradon két évig nem lehet más munkálatokat végezni azokban az övezetekben, ahol a hálózatfelújítás történik. A megyeszékhelyen háromszáz felújításra váró utca van, de vannak esetek, amikor már felújított utca aszfaltburkolatát kell majd feltörni, a vízhálüzat javítás, vagy bővítés miatt. A Vízművek az önrészét hitelből fogja fedezni, és ajánlatos lenne a megyei tanácsnak is pénzt előirányozni a költségvetésből a községek önrészeinek, vagy azok egy részének fedezésére. Bolojan elárulta továbbá, hogy a 10 millió eurót meghaladó beruházásokra nemzetközi versenytárgyalást írnak ki. Az újságírók megtudták, hogy a beruházás első, 2013-ig tartó szakaszában Nagyváradon 35 millió eurót költenek el erre a beruházásra, melynek keretében 54,5 kilométernyi vízhálózatot újítanak fel, 37,8 kilométerrel bővül a csatornahálózat, míg a felújított szennyvízelvezető csatorna 32 kilométer lesz, és ez a hálózat 13 kilométerrnyi új csatornával fog bővülni, emellett egy szennyvízszivattyú is lesz Váradon. Nagyváradon a felújítás több mint száz utcát fog érinteni.

Nem kötelező

Ovidiu Gavra a nagyváradi vízművek igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: 102 millió euró összértékű beruházást az Európai Unió, az országos, a Bihar megyei és a helyi költségvetésekből, illetve a beruházás fő haszonélvezőjének, vagyis a Vízműveknek a költségvetéséből állják. A megvalósítás időtartama kettő plusz egy év. A Bihar községben kialakult helyzetre vontakozóan Ilie Bolojan elmondta: Bihar község megteheti azt, hogy kilép a közös projektből, de ezzel nem veszélyezteti a teljes beruházást, csak a község esik el a neki megítélt, több mint 5 millió euró támogatástól. Bolojan jelezte, hogy Bihar polgármestere szeretne benne maradni a projektben, de azt is szeretné, ha a vízművek a számlákat az önkormányzat nevére állítaná ki. Bolojan szerint a község maga dönti el, hogyan rendezi el a számlázás kérdését a helyi lakosokkal, az egyetlen megkötés a Vízműveket érinti, mely egységes tarifát kell alkalmazzon minden település esetében, ahol ő kezeli a vízszolgáltatást, mert ez volt a projekt odaítélésének egyik feltétele. Mivel a környéken csak a Nagyváradi Vízművek az egyetlen olyan vállalat, mely egy ekkora volumenű beruházást képes működtetni, ezért minden község erre a vállalatra ruházta át a vízszolgáltatás kezelését.

Mi a helyzet Biharral

Ovidiu Gavrat kérdéseinkre válaszolva elmondta, hogy a vízművek a települések vízszolgáltatásának átvétele pillanatától alkalmaznia kell az egységes tarifákat, de azt elismerte, hogy az egységes tarifáért cserébe nem nyújt egységesen jó minőségű szolgáltatást. Gavra jelezte: a vállalat törekszik arra, hogy ,minden településen egyformán jó minőségű vízszolgáltatás legyen, és az említett beruházás éppen ezt a célt szolgálja. Gavra végezetül elárulta, hogy amennyiben a bihari önkormányzattól erre írásos felkérést kap, akkor a vízművek kész ismét a bihari polgármesteri hivatalnak kiszámlázni a vízszolgáltatás költségeit. „Ha ez megtörténik, akkor a vállalat eltörli a összes, eddig a lakosoknak kiküldött számlát, és az eddig kifizetett számlákat visszafizeti a bihariaknak” – jelentette ki Gavra. A polgármesteri hivatal maga dönti el, hogy milyen módon oldja meg a számlázást a helyi lakossággal, nekünk egy kötelezettségünk van, hogy egységes tarifát alkalmazzunk, figyelmeztetett végül.

Pap István