Barátság, őszinteség, művészet

Barátság, őszinteség, művészet
Vasárnap este a XXVI. Festum Varadinum ünnepségsorozat záróakkordjaként a debreceni Csokonai Nemzeti Színház háromszereplős komédiáját lehetett megtekinteni a nagyváradi Szigligeti Színházban.

Yasmina Reza Művészet című háromszereplős kamaradarabjában Bakota Árpádot, Garay Nagy Tamást és Vranyecz Artúrt láthatta a közönség, Naszlady Éva rendezésében. Az előadás díszleteit és jelmezeit Berzsenyi Krisztina készítette, a dramaturg Adorján Beáta volt.

Ahogy a Csokonai Színház ajánlójában olvasható, Serge, Marc és Yvan hosszú idők óta barátok. Most azonban úgy tűnik, hogy barátságuk kockán forog. Serge horribilis összeget ad ki egy olyan kortárs alkotásért, mely Marc szerint átverés, hiszen a kép egyenesen értéktelen. (Teljesen fehér alapon fehér csíkok). A kortárs festmény megvásárlása megkérdőjelezi és megingatja a kettejük közti barátságot, Yvan mintegy békítő van jelen, míg el nem szabadulnak az indulatok. Az esztétikai nézetkülönbségek miatt kirobbanó konfliktus elkerülhetetlenül felszínre hozza a régi nézeteltéréseket és eltitkolt dolgokra derül fény.

Yasmina Reza komédiája a művészetről való vitázás apropóján tulajdonképpen a barátságról tesz fel kérdéseket. Valóban képesek vagyunk-e elfogadni barátainkat olyanoknak, amilyenek? Vagy ez csak addig működik, míg konkrét helyzetbe nem kerülünk, melyben kiderül, hogy nézeteink nem mindenben egyeznek? Végül is mi a barátság? És ha nem élné túl a kíméletlen őszinteséget, lehetne-e még barátságnak nevezni?

Személyiségek

A háromszereplős kamaradarabban a világhírű francia írónő a különböző személyiségek archetípusain keresztül az ízlés és az egyéni értékek megítéléséhez szükséges toleranciáról gondolkodik. A vászon hatására a társaság szétszakadni látszik: a véleménykülönbség megkérdőjelezi és megingatja a Marc és Serge közti barátságot. A rendező szerint „Marc az omnipotenciáját, a barátain érzett befolyását félti, illetve annak az elvesztését, hogy esetleg már nem ő mondja meg nekik, hogy mit szeressenek, és mit nem. Serge, a tehetős bőrgyógyász, aki szintén egy nyitott, markáns személyiség, újabban műgyűjtő, vásárolt egy képet a legnagyobb jószándékkal, s kiderült, hogy ez egy sztálingrádi ponttá vált a barátságukban. Yvan csapongóbb figura. Elmúlt negyven éves, de nem azzal foglalkozott, hogy egzisztenciálisan megalapozza az életét. Mindenesetre ez is egy életstratégia, lehet, hogy tudattalan, lehet, hogy tudatos, hogy valaki minden olyan dolgot elutasít, ami a mátrixban benne van.” Jó előadás volt, emlékezetes alakításokkal.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter