Bányavirág a Szigligeti Nyári Estéken

Bányavirág a Szigligeti Nyári Estéken
Augusztus 19-én, pénteken 20 órától mutatja be a Szigligeti Színház Székely Csaba Bányavirág című többszörösen díjazott tragikomédiáját. A minőségi szórakozást ígérő előadás helyszíne a vár szabadtéri színpada, ahol először tart bemutatót a nagyváradi társulat.

Több szempontból is különleges előadásra számíthatnak mindazok, akik jegyet váltanak a Szigligeti Nyári Esték produkciójára: a Bányavirág kapcsán ugyanis először mutatkozik be rendezőként a fiatal és tehetséges Hunyadi István színművész, a Szigligeti Társulat pedig első alkalommal próbál és játszik a nagyváradi vár szabadtéri színpadán.

Az ágyhoz kötött édesapa gyermekei, a morcos Iván és a csinos Ilonka segítségére szorul. A házban gyakori vendég Mihály, a falu kitaszított doktora, a mindig vigyorgó Illés, valamint Irma, aki minden nap kompóttal kedveskedik Ivánnak. A szereplők párbeszédei egy elszigetelt, belterjes vidék képét körvonalazzák, a súlyos problémákat azonban Székely Csaba páratlan nyelvi játékai és kivételes humora ellenpontozza.

A Bányavirág bemutatójára augusztus 19-én, 20 órától kerül sor a Szigligeti Nyári Esték program keretében. Az előadás helyszíne a vár szabadtéri színpada, eső esetén pedig a Szigligeti Színház nagyterme. A premierre jegyek a színház jegypénztárában (nyitva keddtől péntekig 14–19 óra között), online, a www.biletmaster.ro oldalon, valamint a szabad helyek függvényében egy órával az előadás előtt a helyszínen is válthatók.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter