Bandában tevékenykedik a szurkáló 12 éves romániai fiú

Bandában tevékenykedik a szurkáló 12 éves romániai fiú
Egy hasonló korú fiatalokból álló banda tagjaként tevékenykedik mintegy fél éve az a 12 éves romániai fiú, aki a budapesti Blaha Lujza téren egy késsel súlyosan megsebesített egy 15 éves diákot – mondta el egy, az ügyet jól ismerő gyermekvédelmi szakember az MTI-nek szombaton. A gyermekvédelmi szakembereknek egyre több nehézséget okoz a bűnöző életmódot folytató fiatalok kezelése, nevelése az intézményes keretek között.

A távirati irodának nyilatkozó, neve elhallgatását kérő gyermekvédelmi szakember azt mondta, a romániai gyereknek három 14 év alatti társa is van, akik ugyancsak a Blaha Lujza téren, illetve annak környékén követnek el bűncselekményeket, jórészt lopásokat, rablásokat.
    A banda három másik kiskorú tagja magyar, és az intézményes állami gondoskodás keretei között élnek egy gyermekotthonban, már amikor éppen nincsenek szökésben. Úgy tudják – mondta a szakember -, hogy a gyerekek nincsenek rászorulva a felnőttek segítségére; amit naponta “begyűjtenek”, orrgazdáknak adják el, ebből élnek.
    Romániai társukhoz hasonlóan a banda három magyar tagja szintén nehéz feladat elé állítja a gyermekvédelmi szakembereket, illetve a rendőrséget, hiszen nem zárhatják be őket az intézmény falai közé, és büntetni sem lehet őket 14 éves korukig. Az országban két speciális intézmény van csak, ahol a nevelésüket felkészült szakemberek vállalni tudják, ám mire ide eljutnak, hosszú hónapok telnek el.
    A romániai gyerek esetében az érintett hivatalok, így az idegenrendészet és a külföldi gyerekért felelős V. kerületi gyámhivatal a jelek szerint nehezen talál módot arra, hogy a fiatal mielőbb visszakerüljön az anyaországba.
    A szakemberek előtt egyelőre az sem egyértelmű, milyen módon tudnák kitoloncolni a fiatalt, illetve mennyire bonyolítja a helyzetet az, hogy Románia – Magyarországhoz hasonlóan – már európai uniós tagország.
    A médiában Krisztiánként említett fiatal csütörtökön azért szúrta combon a nála három évvel idősebb fiút, hogy megszerezze mp3-as lejátszóját. Az áldozatot súlyos sérüléssel szállították kórházba.
    Korábban a rendőrség a csütörtöki szurkálással kapcsolatban azt közölte: akár egy újabb késelés esetén sem tehetnek mást, minthogy újra elengedik a 12 éves romániai gyereket. Megerősítették ugyanakkor a Blaha Lujza tér környékének közbiztonsági védelmét, így péntek óta megnövelték a közterületen szolgálatot teljesítő rendőrök létszámát.
    A BRFK ugyanakkor közölte azt is: miután a gyerek “egy fővárosi gyermekvédelmi intézmény lakója és mivel onnan állandóan megszökik, eltűnés miatt körözés hatálya alatt áll”. Mint írták, amennyiben a gyerek akár a Blaha Lujza téren, akár máshol feltűnik, a rendőrök visszaszállítják őt a gyermekvédelmi intézménybe.     
    A gyereket korábban már többször bevitték az intézetbe, ám ezek az intézmények nyitottak, így szinte azonnal újra visszatért a Blaha Lujza térre.

 



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .