Balhé a bevásárlóközpontban

Nagyvárad – Hétfőn délelőtt valamivel fél tizenegy előtt bejelentés érkezett a nagyváradi rendőrségre, miszerint reggel 10 órakor botrány volt a Lotus Marketbeli bárban, több személy részvételével.

Mint utóbb tisztázódott, ismert váradi alvilági személyek támadtak rá a szórakozóhelyen ülő két személyre, így próbálva rendezni egy korábbi nézeteltérést. Székeket zúztak, hamuzókat törtek, s úgy megverték a két illetőt, B. V.-t és P. C. M.-et, hogy azokat mentő vitte el a történtek helyszínéről. A bevásárlóközpontban tartózkodó szemtanúkat mélységesen felháborították a történtek.

A rendőrök a helyszínelést követően azonosították averőlegényeket, a váradi 21 éves B. A. M.-et, a 40 éves V. G.-t, a váradi 35 éves B. A.-t, a szilágycsehi 21 éves M. B. C.-t. Két utóbbit, akik megverték a lerohantakat, őrizetbe is vették, s letartóztatásukat javasolták. Mind a négy személy ellen eljárás indult közbotrányokozás, a közrend megzavarása, rongálás, verekedés és egyéb erőszakos cselekmények elkövetésének jogcímén.