Baleset blokkolta a dévai országutat

Hunyad megye – A Nagyvárad – Déva országúton csütörtökön délelőtt tíz óra körül baleset történt Cainelu de Sus község határában. Szemtanúk elmondása szerint az országúton haladó teherautó meghibásodott és emiatt hajtott a sáncba. A teherautó mögött haladó Skoda vezetője elmondta, hogy hallott egy nagy pukkanást, majd látta, hogy a teherautó az árokba borul.

A teherautó vezetője nagyot fékezett, Egy másik, a Skoda mögött haladó teherauró kénytelen volt szintén hírtelen fékezni, a járművet nem tudta az úton tartani; így az is az árokba borult, a raktere pedig kersztbe fordult az úttesten, teljesen elzásrva az országutat. Személyi sérülés nem történt.

A forgalom órákig állt, de a Hunyad Megyei Közlekedésrendészet szóvivője, Bogdan Nitu közölte, hogy 13.30 óra körül egy sávban már újra lehet közlekedni a DN t6 országúton. „Az egyik teherautót elvontatták a legközelebbi parkolóba, így mostmár váltakozva egy sávban újraindult a forgalom” – mondta Nitu.

(Mediafax)